Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
326.5
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén
Egy ember éppen kikapcsolja a televíziót a távirányítóval.
Nyitókép: MikeSleigh/Getty Images

Megszűnik a TV2 Tények, átszerveződik a csatorna

A műsor huszonkilenc évvel ezelőtt indult, a csatorna vezére pedig egy másik népszerű program átalakítását is bejelentette.

Megszűnik a TV2 Tények című hírműsora – erősítette meg a csatorna elnök-vezérigazgatója a 444-nek. Vaszily Miklós a portálon csütörtökön megjelent cikkben a csatorna struktúrájának átszervezéséről is beszélt.

Vaszily Miklós úgy fogalmazott: jelenleg is zajlik az „infotainment” műsorok megújítása, amelyre elsősorban a Tények brand eróziója miatt van szükség. Célként jelölte meg, hogy az újonnan induló brandekkel, a tanulságok levonását követően, a TV2 az elvárt szakmai sztenderdeknek megfelelő hírszolgáltatást nyújtson.

A 444.hu információi szerint a Napló magazinműsort is érinti az újjászervezést. Hozzáteszik: Vaszily Miklós a hét elején rendezett Media Hungary konferencián már jelezte, hogy teljesen átszervezik a csatorna struktúráját és működését, és konszolidációra is szükség lesz.

Az 1997-ben elindított hírműsor megszűnésére reagálva Magyar Péter leendő miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán a magyar média valaha volt leghitványabb műsorának és az orbáni propaganda zászlóshajójának nevezte a Tényeket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×