Infostart.hu
eur:
353.79
usd:
310.66
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Csuja Imre Szatyin szerepében Makszim Gorkij A mélyben (Éjjeli menedékhely) címû színdarabjának próbáján az Örkény Színházban 2019. április 10-én. A darabot április 13-án mutatják be Ascher Tamás rendezésében.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiderült, mikor int búcsút a színpadnak Csuja Imre

Csuja Imre nyugdíjba vonul, utoljára júniusban áll az Örkény Színház színpadára. A társulattól távozik Hámori Gabriella és Kerekes Éva is.

Csuja Imre nyugdíjba vonul, utoljára június 3-án lép színpadra a Kertész utcai Shaxpeare-mosó című előadásban – olvasható az Örkény Színház évadhirdető közleményében.

A Jászai Mari-díjas színész visszavonulását már az előző évad végén megerősítette a színház, akkor közölték, a 65 éves színész a következő évadban már nem vállal új szerepeket.

Szintén távozik a társulattól Hámori Gabriella, a színésznő 2026 februárjában jelentette be, hogy több mint húsz év után búcsúzik az Örkény Színháztól. Akkor tisztázta, hogy a döntésnek semmi köze a színházban lezajlott igazgatóváltáshoz – jegyzi meg az Index. A színház közleménye szerint Hámori Gabriella a jelenlegi szerepeit megtartja, a Solnessben és a Kertész utcai Shaxpeare-mosóban látható.

A társulattól távozik Kerekes Éva is, ennek okaira nem tér ki a társulat, annyit közöltek, hogy a színésznőt az évad végéig láthatja a közönség.

A 2026/2027-es évadtól két új taggal bővül a színház: csatlakozik Kiss-Végh Emőke – akit az Örkény közönsége már színészként, rendezőként és íróként is megismerhetett –, valamint Rába Roland, aki legutóbb a Momo vendégművészeként szerepelt a színházban.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×