Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
322.85
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ma sem feledhető: csalással nyerték meg a választást!

Hatvan évvel ezelőtt, 1947. augusztus végén rendezték a később kékcédulásként elhíresült választást Magyarországon. Az újonnan előkerült levéltári dokumentumok alapján a hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendeznek erről konferenciát kedden.

Kun Miklós történész az InfoRádiónak azt mondta, hogy az egykori kommunista rezsimnek a bekeményítés és a megfélemlítés volt a két legfontosabb eszköze.

A kutató emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzet jelentős része a nagy nyomás ellenére is "ellenállt" a választáson.

Ezt mutatja, hogy szinte a semmiből felállt a Barankovics-párt, amely 64 képviselőt juttatott a parlamentbe. Ezt a pártot lényegében még a katolikus egyház sem támogatta, ugyanis ellentét volt Mindszenty József bíboros és Barankovics István között - mondta Kun Miklós.

A történész elmondta, hogy a választási bizottságok nem kommunista tagjai már a szavazás közben jelezték: idegen emberek tömegével érkeznek körzetükbe szavazni.

Kun Miklós emlékeztetett arra is, hogy ebben az időben két titkosszolgálat működött Magyarországon, mindkettő a kommunisták irányításával.

A "Katpol" a hadsereg egyik "melléknyúlványa" volt, kőkeményen lépett fel, és együttműködött a szovjetekkel. A másik az ÁVH elődje, a Péter Gábor által irányított ÁVO volt - tette hozzá.

A választási csalást tulajdonképpen ez utóbbiból irányították, szervezték - közölte a történész.

Kun Miklós utalt arra is, hogy a csalásról csak nagy kevés írásos dokumentum maradt fenn.

A legtöbb szavazatot a választások során először a kommunista párt (MKP) szerezte meg, de a választójogi törvény megváltoztatása és a széleskörű csalások ellenére sem jutott abszolút többséghez.

Sikeres volt azonban az a taktika, amellyel felszalámizták a korábban abszolút többséggel rendelkező kisgazda pártot

A választói névjegyzékből a kommunista belügyesek a tiltakozások ellenére mintegy félmillió szavazót kihagytak, többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit.

A "reakciósnak" tartott polgároknak egyszerűen nem kézbesítették az úgynevezett összeíró íveket, vagy ha igen, ahhoz a teljesíthetetlen feltételhez kötötték a választójog megadását, hogy az érintett bizonyítsa, hogy a két világháború között nem volt tagja jobboldalinak minősített szervezetnek.

A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal is lehetett szavazni a lakhelytől távol: az országot szervezetten járó kommunisták közül sokan 15-20 alkalommal is szavaztak ugyanazon a választáson.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×