Egymást okolja a két nagy parlamenti párt, a kormányzó MSZP és az ellenzéki Fidesz a Magyar Gárda szombati megalakulásáért. Előbbi arra szólította fel a Fideszt, hogy szakítson meg minden politikai kapcsolatot a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, a Magyar Gárda alapítóival.
Parlament, józanság, egy gyékény
Az MSZP szerint a Fidesz politikusainak is be kell látniuk, hogy Magyarország nem kér a szélsőségesekből, az ordas eszmékből. A hazát nem fekete ruhás pártszolgálatosok fogják megvédeni, hanem például a parlamentben józan kormánypárti és ellenzéki politikusok - közölte a nagyobbik kormánypárt szóvivője.
Nyakó István azt mondta: felszólítják azokat a fideszes politikusokat is, akik az őszi önkormányzati választáson megválasztásukat a Jobbiknak is köszönhetik, hogy egyenként, személyesen is álljanak ki, nyilatkozzanak arról, még "most is egy gyékényen árulnak-e a Magyar Gárda megalakítóival".
A kormányszóvivő szerint is a Fidesz az oka
Budai Bernadett kormányszóvivő szerint a Fidesz újabb tanúbizonyságot tett arról, hogy az elhatárolódás helyett az azonosulást választja a Magyar Gárdával kapcsolatban.
A gárda létét, megalakulását hiba összemosni a kormány intézkedéseivel, reformpolitikájával - hangoztatta a szóvivő, aki szerint "nem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magatartása, hanem a Fidesz-frakció egyes tagjainak, illetve Fideszhez közvetetten kapcsolható személyeknek a magatartása táplálja a Magyar Gárda megalakulását, létét".
A Fidesz Gyurcsány Ferencet okolja
Közben a Fidesz alelnöke annak a véleményének adott hangot, mely szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását. Varga Mihály szerint a kormányfő nem veszi figyelembe: miként ítélik meg kormányzását az emberek.
Az ellenzéki politikus hozzátette: a Magyar Gárda megalakulásakor is arra hivatkoztak az alapítói, hogy Gyurcsány Ferenc magatartására akarnak választ adni.Nyílt levél a fővárosi Fidesz-vezetőknek
Közben az MSZP fővárosi vezetőin nyílt levélben fordultak a Fidesz-KDNP frakciószövetség fővárosi vezetőjéhez, Tarlós Istvánhoz és Fónagy Jánoshoz, a párt budapesti elnökéhez, a "kemény szavakat és a harcos fellépést" kérve számon.
Steiner Pál szocialista frakcióvezető és Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke arra hívták fel a figyelmet, hogy a városban szombaton "fekete egyenruhás, náci jelképeket viselő gárdisták gyülekeztek", és így "borzalmas emlékek elevenedtek meg a budapestiek lelkében". Egy emberöltővel ezelőtt ilyen zászlók árnyékában, ilyen eszméktől vezérelve lőttek embereket a Dunába - tették hozzá.
Tarlós: nem örülünk annak, ami szombaton történt
Tarlós István és Pesti Imre válaszlevelében kiemelte: örülnek annak, hogy a szocialista politikusok "figyelnek minden szélsőséges eseményre, így nyilván a miniszterelnök és a Fiatal Baloldal Che Guevara kultuszára is".
Tarlós István és Pesti Imre kifejtik: nem örülnek annak, ami szombaton történt, mert tiszteletben tartják mindazon emberek félelmeit és érzelmeit, akikben igen rossz idők emlékeit sikerült felidézni.
A Magyar Gárda tagjai szombaton tették le esküjüket a budapesti Szent György téren. A Budai Várban tartott rendezvényen a terveknek megfelelően végül 56 gárdista tette le esküjét, bár, mint a szervezők elmondták, az egyik jelöltet gázpisztollyal arcon lőtték lakhelyén, így helyét másik gárdista foglalta el. Részletek és képriport itt!