Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Drága a suli: még a márkát is megszabják

Húsz-negyvenezer forintból már be lehet iskolázni egy általános iskolás diákot - mondta az InfoRádió kérdésére a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor szerint a fő gond az, hogy idén már nem kapnak ingyenes tankönyvet azok a gyermekek, akiket szülőjük egyedül nevel, emellett gondot jelent az is, hogy az iskolák gyakran fölösleges tárgyakat vetetnek meg a szülőkkel.

Idén is sokba kerül a gyerekek beiskolázása és a tanévkezdés - mondta az InfoRádiónak a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke.

Keszei Sándor közölte: jó lenne, ha az iskolák nem, vagy ne túl nagy mennyiségben vetetnének meg bizonyos, talán felesleges tárgyakat a szülőkkel.

Hozzátette: egyes iskolák megszabják azt is, hogy milyen márkájú tanszereket használjanak a diákok.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke elmondta: a tapasztalat azt mutatja, hogy 20-40 ezer forintot kell költeni egy-egy gyerek beiskolázására, ez az összeg - amely tavaly óta körülbelül az inflációval megegyező mértékben nőtt - azonban csak akkor elegendő, ha a szülő nem akar különleges ruhákat vásárolni.

Keszei Sándor hozzáfűzte: csökkent az állami tankönyvtámogatás, idén már nem kapnak ingyen könyveket azok a gyerekek, akiket csak egy szülőjük nevel. A változás 300 ezer szülőt érint.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×