Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
322.86
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A tábornok a nyomozónak: "fogja be a száját, különben baja esik"

Még mindig tart a belső vizsgálat a Nemzeti Nyomozó Irodánál az iratlopási ügyben. A rendőrség továbbra sem nyilatkozik. Közben pedig két rendőrt kirúgtak, egyet pedig áthelyeztek.

Továbbra is egy államtitoknak minősülő irat hiányzik a Nemzeti Nyomozó Irodától nem pedig öt, ahogy arról a sajtóhírek szóltak.

A titkos iratokat ugyanis átnézték, megszámolták a nyomozók és kiderült, hogy továbbra is csak egy dokumentum került egy újságíróhoz.

De azt továbbra sem tudható, hogy miként jutott ki az irat. Többen már arról beszélnek, hogy az iroda egyik titkárnője segítette az újságírót.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodánál történt államtitoksértési ügyben egy rendőrt már felfüggesztettek állásból de csak azért mert illetéktelenek előtt beszélt a titkos információkról.

A lap egyébként úgy tudja nem ez az első eset, hogy rendőröket érnek tetten államtitoksértésen.

Közben pedig távozott a testülettől a diósdi kettős gyilkosság felderítésére létrejött csoport vezetője. Varga Béla százados szerdán hagyta ott a rendőrséget állítólag közös megegyezéssel.

Az ügy érdekessége, hogy a rendőrt nemrég maga a Pest megyei főkapitány tüntette ki mert az ország egyik legnagyobb és legveszélyesebb bűnszervezetét fogták el a nyomozók.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a nyomozónak egy tábornok azt mondta: fogja be a száját, különben baja esik. Ugyanakkor a nyomozás célkeresztjébe került bűnözői csoport - ugyancsak sajtóhírek szerint - több magas rangú rendőrrel is jó kapcsolatot ápolt.

Állítólag egy rendőr többször súgott a csoport tagjainak, hogy mikor hallgatják le a mobil telefonjaikat. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki az áruló rendőr csupán azt, hogy a pest megyei nyomozón kívül még távozott az Országos Rendőrfőkapitányság helyettese szóvivője is. Felmentését nem indokolták.

A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság egyik sajtóügyeletesét pedig a gödöllői rendőrkapitányságra más beosztásba helyezték. Azt sem tudni, hogy a bűnözői csoporthoz, vagy az államtitoksértéshez van-e köze a három rendőrnek ugyanis mindenki hallgat. A felmentetteknek pedig nem indokolták a döntést.

A Koszi-klán néven ismerté vált bűnözői csoport nevéhez fűződik a diósdi kettős emberölés, számos olajlopás, valamint több bank és pénzszállító kirablása is a csoport számlájára írható.

A HVG úgy tudja, hogy a csoport aktáiban több magas rangú rendőri vezető neve szerepel. A gyanúsítottak azt vallották, hogy üzleti illetve baráti kapcsolatban álltak velük.

Hogy ez igaz-e, vagy sem, esetleg a csoport csak a rendőrség lejáratására törekszik nem tudni, ugyanis senki sem beszél az ügyről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×