Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

Nem adta le a talált mobilt, vádat emeltek a volt rendőr ellen

Vádat emelt az ügyészség egy volt rendőr ellen, aki a tavaly őszi zavargások idején oszlatást közben egy mobiltelefont talált, és ahelyett, hogy leadta volna, mint talált tárgyat, eladta egy kollégájának - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A férfi, aki ellen vádat emeltek, 2007. május 8-a óta nem tartozik a rendőrség kötelékébe - mondta az InfoRádióban a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Morvai Attila közölte: a volt rendőr 2006. október 23-án az egyik oszlatás során talált egy mobiltelefont. Eltette, mert azt gondolta, hogy az egyik kollégája ejtette el a készüléket, amikor azonban rákérdezett társainál, senki nem jelentkezett a telefonért.

A vádlott nem adta le a telefont, hanem 10 ezer forintért eladta egyik kollégájának, ezzel pedig a jogtalan elsajátítás vétségét követte el - tette hozzá a Fővárosi Főügyészség munkatársa.

A szóvivő azt nem tudta megmondani, hogy ezért távozott-e a férfi a rendőrségtől.

Morvai Attila elmondta: ez a rendőr volt a 21., akivel szemben a szeptemberi és októberi események kapcsán vádat emeltek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×