Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.31
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Egyre többen megértik az államfő következetességét

Egyre többen értik meg, hogy Sólyom László köztársasági elnök milyen elvek mentén és mennyire következetesen alakítja ki államfői szerepkörét - mondta az InfoRádióban a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai Elemző Főosztályának vezetője. Kumin Ferenc Aréna című műsorban úgy vélekedett, hogy az államfő népszerűségéről szóló felmérésekre csak konkrét ügyet - például Horn Gyula kitüntetésének elutasítása kapcsán érdemes kiemelten figyelni.

A köztársasági elnök egyre inkább megtalálja a helyét a magyar politikában - vélekedett Kumin Ferenc, aki szerint a politizáló közélet mindinkább megérti, hogy a látszólag "kekeckedő", különcnek nevezett lépések mögött egy értékrend húzódik meg. Ezzel magyarázható például, miért nem konzultál a pártokkal egyes kinevezések előtt - tette hozzá.

Aki figyeli a köztársasági elnök működését, az egyre inkább megérti, hogy milyen elvekhez ragaszkodik Sólyom László - függetlenül attól, hogy milyen politikai érdek merre próbálná elterelni őt. Sólyom László halad azon az úton, amelyet kijelölt magának hivatala elfoglalásakor.

A köztársasági elnök többször kijelentette, hogy nem érdekli a népszerűség. Kumin Ferenc szerint a népszerűségi listáknál sokkal érdekesebb képet ad, amikor egy-egy konkrét döntésről kérdezik meg az emberek véleményét.

A népszerűségi lista véleménye szerint sok szempontból nem alkalmas arra, hogy eligazodjunk. Személy szerint van némi kifogása a Szonda-Ipsos módszereit illetően.

Másrészt látni kell, hogy a válaszadók igen jelentős hányada a politikusokat egy halmazként kezeli, és a pillanatnyi általános elégedetlenségét a közélettel szemben mindenkire rávetíti - különbségtétel nélkül. Ez összességében lehúzza a szereplőket - magyarázta, hogy Sólyom László népszerűsége alig magasabb ötven százaléknál.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×