Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.13
bux:
145201.4
2026. november 2. hétfő Achilles

A REBISZ vezetője nem mond le, egyelőre

Felmérést készít a rendőrség az egyenruhások körében arról, hogy hogyan kerülhetők el az elmúlt napokban nyilvánosságra került eseteket - mondta el Szabadfy Árpád, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. Nemrég rendőröket gyanúsítottak meg egy 21 éves lány megerőszakolásával, valamint kiderült, hogy egy intézkedő egyenruhás pénzt lopott a Széna téri bankrablás helyszínén.

Az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője elmondta azt is, hogy bizottságot állítanak fel a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnál, annál a rendőri szervezetnél, amelynek kötelékébe tartozott azok a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők erőszakoltak meg egy 21 éves lányt Budapest belvárosában. A bizottság a szervezeti egységen belüli ellenőrzési rendszer hatékonyságát vizsgálja majd.

Feltehetően egy átszervezés keretében az ORFK visszaállítja azt a belső ellenőrzési szolgálatot is, amelyet 2004-ben szűntettek meg, valamint felülvizsgálják a rendőrségi felvételi rendszert.

A REBISZ vezetője a tájékoztatón elmondta, hogy az öt elkövető közül három zászlós volt, kettő pedig őrmester, azaz ők ketten kevesebb mint három éve tartoznak a rendőrség kötelékéhez.

Dobozi József kijelentette: egyelőre nem mond le posztjáról, de a vizsgálat után elgondolkodik azon, hogy hogyan folytassa pályáját.

Címlapról ajánljuk
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×