Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.65
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Szijjártó: tömegesen mondják fel lakáshiteleiket az emberek

A Fidesz szóvivője szerint megbukott a kormány gazdaságpolitikája, és ez egyre több családot visz csődbe.

A napokban már ötezer családnak kellett feladnia lakáshitelét, és összesen 100 milliárd forint áll problémás lakáshitelekben, de 20 ezer autóhitel-szerződést is felbontottak - közölte Szijjártó Péter.

Szerinte a kormány a gazdaságpolitikájának elégtelensége és alkalmatlansága már a családok mindennapi életében is látszik, annak ellenére, hogy például a gázáremelés vagy tandíj még nem is érzeteti hatását.

Ezért a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a felelős - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs vezetője.

Gyurcsány Ferencnek a Figyelőben megjelent interjújára utalva azt mondta: a kormányfő beismerte, hogy megbukott a kormány politikája, azonban "cinikus és arcátlan" módon ezért az utóbbi hat évet teszi felelőssé.

A miniszterelnök a Figyelőnek adott csütörtöki interjújában arról beszélt, hogy 2000 óta mindegyik kormány túllépte a célul kitűzött deficitet, így nem önmagában a pénzügyminiszterek alkalmasságával, hanem a politikának és az azt szolgáló intézményrendszernek a magalapozottságával van a baj.

Szijjártó Péter szerint nem igaz ez az érvelés, hiszen 2001-ben a költségvetés hiánya a parlament által elfogadott mértékű volt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy szerdán közzétett, hatvan ország bérnövekedését vizsgáló nemzetközi elemzés szerint Magyarországon jövőre Ukrajnával azonos szintű reálbércsökkenés lesz.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×