Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Három tűzoltó meghalt a Műegyetemen

Három tűzoltó életét vesztette, további hét tűzoltót súlyos füstmérgezés miatt kórházba vittek, miután a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületének pincéjében, egy lőtéren tűz keletkezett - közölte a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság szóvivője.

Molnár Péter arról is beszélt, hogy három tűzoltó állapota életveszélyes, négy tűzoltó pedig súlyos füstmérgezést szenvedett.
Közölte, hogy három civil kisebb füstmérgezést kapott, őket a mentők a helyszínen ellátták, nem kerültek kórházba.

A legmagasabb fokú riasztással érkeztek a tűzoltók

A tűz oltására a legmagasabb, ötös kiemelt riasztással érkeztek a tűzoltók a helyszínre. Huszonöt tűzoltóautóval mintegy 130 tűzoltó vonult ki és próbálja megfékezni a pincében keletkezett tüzet.

A Távirati Iroda helyszínen tudósítója azt látta, hogy az egyetemi épület felső szintjén a tűzoltók baltával betörik az ablakokat, hogy a füsttől szellőztessék az épületet.

Molnár Péter tájékoztatása szerint a lőtéren keletkezett tüzet a riasztás után négy órával még mindig nem sikerült eloltani, mivel a sűrű füst miatt a tűzoltók a tűz fészkét még nem tudták megközelíteni.

Eltévedhettek a labirintusrendszerben

Feltehetően felderítés közben eltévedt az átláthatatlan, sűrű füstben a három tűzoltó, a légzőkészülékükben elfogyott a levegő, már eszméletlenül hozták fel őket kollégáik - mondta Molnár Péter.

Közölte, hogy a tűz a mínusz 2. szinten, a föld alatti lőtéren keletkezett. Molnár Péter hozzátette, hogy egy labirintusrendszerről van szó, csigalépcsőn és folyosókon lehet megközelíteni a lőteret.

Jelenleg óriási a hőterhelés, csak négykézláb lehet közlekedni. A tűzoltók légzőkészülékeiben 20-25 percre elegendő levegő van.

A szóvivő azt mondta, hogy elsőként két tűzoltóraj érkezett a helyszínre, egy civil segítségével elindultak a pincébe tömlő alapvezetéket szerelni, majd a három tűzoltó felderítésre indult.

Három civil gyakorolt a lőtéren

Molnár Péter arról is beszámolt, hogy három civil gyakorolt a lőtéren, és ekkor keletkezett a tűz. A lőterén gumifalak és szigetelő anyagok égnek, az égés következtében mérgező gázok szabadulnak fel.

Újabb felderítési és mentési csoport alakult, és próbálják megközelíteni a tűz fészkét - tette hozzá Molnár Péter.

Budapest saját halottjának tekinti a tűzoltókat

A műszaki egyetemen oltás közben életét vesztett három tűzoltót a főváros saját halottjának tekinti, a családoknak azonnali 100 000 forintos gyorssegélyt adnak - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester, miután megjelent a tűz keletkezésének helyszínén.

"Szomorú, megrázó tragédia történt, három tűzoltót elvesztettünk" - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a balesetben elhunyt tűzoltók temetési költségeit a Fővárosi Önkormányzat fedezi.

Demszky Gábor kevéssel egy óra után jelent meg a műszaki egyetem épületében, majd a fővárosi tűzoltóparancsnokkal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjével a csigalépcsőn a sűrű füstben megközelítette a tűz keletkezésének helyszínét.

A K épület a Műegyetem rakparton található, itt van az intézmény főbejárata.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×