Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
325.51
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Emelkedik a hallgatói normatíva

Szeptembertől 91 ezerről 116 ezer 500 forintra emelkedik a hallgatói normatív támogatás. A kormányszóvivő a kabinet ülése után azt is közölte: a kollégiumi, illetve a jegyzettámogatás összege is csaknem 50 százalékkal növekszik.

Danks Emese tájékoztatása szerint a kormány által elfogadott rendelete alapján a hallgatók a jövőben is kaphatnak a többi között tanulmányi, illetve szociális ösztöndíjat és lakhatási támogatást is, de új elemként lehetőség lesz a hallgatói önkormányzatok támogatására, a szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat, a köztársasági ösztöndíjat, valamint az intézmények által létrehozott külön ösztöndíjat pedig szeptembertől a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók is megkaphatják.

Változó diákhitel-szabályok

Õsztől 30-ról 40 ezerre emelkedik a költségtérítéses hallgatók által havonta felvehető diákhitel összege, és valamennyi, felsőoktatásban résztvevő hallgató számára 35-ről 40 évre emelkedik az igénylés korhatára.

A kormányszóvivő azt is közölte, hogy az oktatási tárca szeptemberben kezdi el kidolgozni a hallgatói juttatások reformját, amelynek első lépése a fejlesztési részhozzájárulás tervezett bevezetése.

Danks Emese hangsúlyozta: a pénz legalább 30, legfeljebb 50 százalékát az intézményeknek kötelezően tanulmányi ösztöndíjakra kell fordítaniuk, így a diákok 2008-tól az eddiginél jóval magasabb tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhant a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhant a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből és vegyesen zártak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×