Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Szeptembertől 25 százalékkal drágulnak a baromfiáruk

Szeptembertől 25 százalékkal többe kerülnek majd a baromfiáruk. Az áremelést a növekvő költségigényekkel, az energiaárak emelkedésével és az áfakulcs emelésével indokolja az ágazat.

A Baromfi Termék Tanács elnöke, Bárány László az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy az ágazat az elmúlt hónapokban "kivérzett", minden tartalékát felélte.

A madárinfluenza következményei 16-18 milliárdos kárt okoztak az ágazatnak, amelynek a magas takarmányárakkal és a növekvő energiaárakkal is meg kell küzdenie, így a termelők tömegesen hagyják abba a baromfik hizlalását - tette hozzá.

Bárány László közölte: 15 százalék kell ahhoz, hogy a termelők ne hagyják el az ágazatot, 5 százalék a feldolgozóipar munkabér- és energianövekményét szolgálja, a maradék 5 százalék pedig az áfakulcs emelésének következménye - így jön ki a 25 százalék.

A Baromfi Termék Tanács elnöke közölte, hogy szeptember első napjaitól drágulnak a baromfiáruk. Megjegyezte: már tárgyalnak a beszerzőkkel, akik természetesen nem örülnek a bejelentésnek.

Bárány László azt mondta: az ágazat helyzete annyira kritikus, hogy már a baromfifogyasztás esetleges drasztikus visszaesésétől sem félnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×