Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.09
bux:
145359.92
2026. november 2. hétfő Achilles

Kenyérfesztivál és repülő show 200 millióért

Mintegy 80 millió forinttal kerül kevesebbe az idei augusztus 20-ai ünnepségsorozat tavalyhoz képest, amikor nettó 284 millió forintból bonyolították le az állami rendezvényeket.

A Közbeszerzési Értesítő adatai szerint ismét a Nexus Reklámügynökség Kft.-vel kötött szerződést a Miniszterelnöki Hivatal. A nettó 208,33 millió forintos megbízás a négy hagyományos és hivatalos program mellett két önálló megszervezését is tartalmazza.

Az államalapítás ünnepének rendezvénysorozata augusztus 18-án kezdődik a budai Várban a Mesterségek Ünnepével, és a hagyományos 20-i tűzijátékkal zárul.

Augusztus 19-én este a Kossuth téren örömkoncert lesz, Lajkó Félix hegedűművész főszereplésével.

Az ünnep napján a Kossuth téren a délelőtti zászlófelvonás és a tisztavatás után kezdődik a vízi parádé, illetve a Duna Margit híd és Lánchíd közötti szakasza fölött a repülő show.

Ezekkel egy időben kezdődik a Vajdahunyad váránál a kenyérfesztivál, ahol több európai nemzet is bemutatja kenyérsütésének hagyományait.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×