Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.09
bux:
145359.92
2026. november 2. hétfő Achilles

"Eredménytelen az informatikai tárca négy éve"

Az informatikai teendők központi koordinációjának megszervezését várja a kormánytól az Informatikai Vállalkozók Szövetsége - közölte a szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kovács Zoltán elnök az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: Magyarország informatikai fejlettsége jóval alacsonyabb, mint a régiós versenytársaké.

Ezért az államnak segíteni kellene az informatikai eszközök, és termékek elterjedését - vélte a szervezet elnöke, aki hozzátette: jóval olcsóbbá tehető az internet, és jobban ösztönözhető a számítógép-vásárlás is.

Az Informatikai Vállalkozók Szövetségének vezetője hozzátette: a szervezet eredménytelennek ítéli az Informatikai Minisztérium elmúlt 4 évét, mert - mint mondta - a lemaradás felszámolása helyett több ponton mélyült az ország hátránya.

Kovács Zoltán úgy vélte: hosszú távú, legalább 2010-ig megtervezett programra és konkrét kormányzati célokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország elektronikus fejlettsége felzárkózzon a régió államaihoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×