Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
314.79
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Káoszt hoz magával az amerikai elnök - mit kerüljünk el?

George Bush amerikai elnök szerda este érkezik Magyarországra, ami miatt a következő napokban megbénulhat a főváros forgalma. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint hétfő délután hat órától csütörtök este nyolc óráig hét fővárosi kerület egyes részein tilos megállni, hat útvonalat pedig időlegesen lezárnak.

Szerda délután Budapestre érkezik az amerikai elnök és vele együtt a forgalomkorlátozás és a dugó. A korlátozások hét fővárosi kerületet (I., II., V., VIII., IX., X, XIX.) érintenek, hat útvonalon pedig ideiglenesen mindkét irányba tilos lesz közlekedni.

Csütörtök délelőtt 9 óra körül George Bush a magyar köztársasági elnökkel tárgyal a Várnegyedben, ezért a Deák térről az odáig vezető úton (József Attila utca-Lánchíd-Hunyadi János út) nem lehet majd közlekedni.

Innen 11 órakor a Parlamentbe látogat az amerikai elnök szintén a Lánchídon keresztül, ami megint hosszú lezárást okoz.

Délután George Bush a Gellért-hegyi Szabadság-szobornál mond beszédet. Ezúttal az Erzsébet hídon kel át a konvoj oda-vissza, ezért legalább félórás várakozásra kell felkészülniük a Károly körúton, a Kossuth Lajos utcán, és a Hegyalja úton közlekedőknek.

A világ egyik legjobban védett politikusa csütörtök 17 óra körül indul vissza Ferihegyre a Deák téri szállásáról, ezért a Múzeum körút-Üllői út-reptéri gyorsforgalmi út forgalma bénul meg egy órára.

A rendőrség mindenkit arra kér, hogy ebben az időszakban a nagyobb forgalmi torlódások elkerülése érdekében a Hungária körgyűrűn belüli céljuk megközelítéséhez lehetőség szerint tömegközlekedési eszközöket vegyen igénybe.

A kihelyezett jelzések ellenére szabálytalanul várakozó gépjárműveket a rendőrség elszállítja.

2006. június 21-én és 22-én a kisföldalatti a Deák Ferenc térig közlekedik, de a forgalomkorlátozások miatt a tömegközlekedési járművek útvonalai is módosulnak, melyekről a BKV Rt. külön tájékoztatást nyújt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány. A kutató a nyugat-vírusi lázról is beszélt: a halálos áldozatokat követelő vírus Magyarországról kiindulva terjedt el Európában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

A múlt héten komoly vihart kavart a nemzetközi események forgatagában, hogy John Ratcliffe CIA-igazgató váratlanul Moszkvába utazott: mi is megírtuk, hogy elképzelhető, hogy valamilyen figyelmeztetést adott át Oroszországnak. Spekulációk egész sorozata látott ezután napvilágot: egyes elemzők, politikusok egy NATO elleni orosz támadástól, mások az ukrajnai háború eszkalációjától kezdtek el tartani. Egy biztos: bármit is tervez Putyin, lényegesen kevesebb kockázattal viheti ezt végbe a szeptember 18-20-ai parlamenti választások után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×