Infostart.hu
eur:
390.77
usd:
337.06
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Gyurcsánynak csalódást okozott a Fidesz és a KDNP

A kijelölt miniszterelnök csalódását fejezte ki, amiért a Fidesz és a KDNP elutasította azt a kezdeményezését, amely szerint a kormányprogram parlamenti vitája előtt külön-külön párbeszédet folytasson velük.

Gyurcsány Ferenc a két párt elnökének írt levelében úgy fogalmaz: szívesen vitázik a programról az ellenzékiek által javasolt nyilvános keretek között, de célja az volt, hogy a Fidesz és a KDNP még a kormányprogram benyújtása előtt megismerhesse  javaslatait.

A szocialista politikus hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a kormány és az ellenzék párbeszédének Magyarországon is normális jelenséggé kell válnia, és az együttműködést az ország érdekének kell meghatároznia.

A Fidesz frakcióvezetője a közszolgálati televízió reggeli műsorában jelentette be, hogy a párt ötpárti nyilvános tárgyalást szorgalmaz a kétharmados törvényekről.

Navracsics Tibor azután beszélt erről, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt hétfő este közölte: azt szeretnék, ha a kijelölt miniszterelnök nemcsak az ellenzéki pártokkal, hanem valamennyi parlamenti erővel, ráadásul egyszerre egyeztetne.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke korábban Gyurcsány Ferenc múlt heti levelére válaszul azt közölte: pártja kész a tárgyalásra.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×