Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
325.95
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Egy brit lap szerint Magyarország kész volt a kompromisszumra

Brit lapértesülés szerint Magyarország elfogadta volna az unió strukturális alapjainak 5 százalékos csökkentését a közösség 2007 és 2013 közötti költségvetésében. Megegyezés ennek ellenére nem született a Visegrádi Négyek és az uniós elnökséget ellátó brit miniszterelnök budapesti találkozóján. A Fidesz és az MSZP üdvözölte, hogy a közép-európai országok nem fogadták el Tony Blair kiadáscsökkentő elképzelését.

A brit elnökség terveiben 25 milliárd eurós csökkentés, ezen belül az új tagállamoknak járó felzárkóztatási támogatások 10 százalékos mérséklése szerepel.

A budapesti, zárt ajtók mögött folytatott több órás megbeszélés után sem a brit sem a magyar miniszterelnök nem beszélt a találkozón elhangzott kompromisszumos javaslatokról.

A találkozó után a visegrádi országok elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnöke kijelentette: olyan költségvetésre van szükség, amely tisztességes és megfelel az uniós eszméknek.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a szükséges reformokat nem lehet a költségvetés kiigazításával helyettesíteni.

A reformnak három területet kell érintenie: a Nagy-Britanniának járó visszatérítést, a mezőgazdasági, valamint a kohéziós politikát. Csak az egyiket nem lehet megváltoztatni. A korábbi kompromisszumok módosításának árát nem az új tagállamoknak kell megfizetniük – jelentette ki a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc a többórás megbeszélés után azt mondta, hogy mindenki egyezséget szeretne, ám ettől még távol vannak a felek.

Tony Blair brit kormányfő is amellett érvelt, hogy mielőbb el kell fogadni az új, hét évre szóló büdzsét.

Az új tagállamoknak szükségük van a költségvetésre ahhoz, hogy tudják: milyen forrásokat használhatnak fel. Ha decemberben nem születik megállapodás, akkor kétséges, hogy sikerül–e a megegyezés a következő egy évben. Ebben az esetben csak az Európai Parlament hatáskörébe tartozó pénzeket kaphatják meg a tagállamok, amelyek csak a forrásoknak egyharmadát teszik ki – mondta Tony Blair.

Hozzátette: fair költségvetésre van szükség, amelyben érvényesül a szolidaritás.

Helyes, hogy a Visegrádi Négyek nem fogadták el a brit javaslatot, mert ez azt jelentette volna, hogy az újonnan csatlakozó államok kevesebb pénzhez jutnának a jövőben - mondta Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő az InfoRádióban.

Hozzátette: határozott fellépésre van szükség, és az új tagállamoknak szövetségeseket kell találniuk a régi uniós országok között.

Nem igaz az az érvelés, hogy az új tagállamok a brit javaslatban szereplő összegnél is kevesebb pénzhez jutnának, ha az Európai Parlament veszi át az ellenőrzést a költségvetési tárgyalások felett - mondta Szájer József.

Az MSZP elnöke szintén úgy fogalmazott, hogy a párt támogatja a kormány álláspontját.

Hiller István közölte: olyan uniós költségvetésre van szükség, amelynek révén Magyarország hozzájut az infrastrukturális és munkahelyteremtő beruházások forrásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×