2007. szeptember 4. 12:35 Harminc napon belül felakasztják "Vegyi Alit" Irakban a legfelsőbb bíróság jóváhagyta "Vegyi Ali" kivégzését. Szaddám Huszein egykori iraki elnök harcostársát harminc napon belül kivégezhetik.
2007. szeptember 4. 12:10 Durva képriport: baleset az M5-ös bevezetőszakaszán Lezárták az M5-ös bevezetőszakaszát, miután baleset történt a nagykőrösi felüljáró után.
2007. szeptember 4. 12:00 Varga Mihály: "Ki járt jól, nyuszómuszó?" A Fidesz meg kívánja hallgatni Veres János pénzügyminisztert a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes.
2007. szeptember 4. 11:57 Szávay: "A vereségtől való félelem nem visz előre!" Játék közben csak a győzelemre koncentrál Szávay Ágnes, mert "nem egy szett elvesztése ellen kell játszani, hanem azért, hogy azt megnyerjem"!
2007. szeptember 4. 11:41 A Nagy Testvér még saját megteremtőjét is megfigyelte Akárcsak saját hősét, Winston Smith-t az 1984 című regényben, úgy az írót, George Orwellt is megfigyelték hosszú időn keresztül. A titkos szolgálatok a brit író baloldali nézeteit tartották gyanúsnak, emiatt figyelték meg több mint húsz éven át.
2007. szeptember 4. 11:36 A palesztinok javára ítélt az izraeli bíróság Az izraeli felsőbb bíróság a palesztinok javára módosította a ciszjordániai biztonsági kerítés útvonalának egy szakaszát.
2007. szeptember 4. 11:30 Borzalmas kép: fémmel etették a csaknem egytonnás disznót Feláldozták egy vallási ceremónia keretében a világ legkövérebbre hízlalt disznóját Tajvanon.
2007. szeptember 4. 11:29 Mérgezés: kritikus helyzetbe kerül a magyar sasállomány Harmincháromra emelkedett az elmúlt másfél évben megmérgezett fokozottan védett sasok száma. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa szerint, ha a mérgezések folytatódnak, kritikus állapotba sodorhatják a világviszonylatban is jelentős hazai parlagi és réti sas állományt. Horváth Márton hozzátette: a szervezet minden esetben feljelentést tett a rendőrségen.
2007. szeptember 4. 11:08 Bekamerázott cellában elégítette ki magát a nyomozó Megdöbbentek az egyik londoni rendőrkapitányságot vizsgáló emberi jogi ellenőrök, mert amikor szúrópróbaszerűen belenéztek néhány, a rabok celláiban készült felvételbe, az egyiken egy önkielégítést végző nyomozót láttak.
2007. szeptember 4. 11:06 Teljes a káosz a metrósok sztrájkja miatt Londonban Londonban teljes a káosz a tömegközlekedésben az este kezdődött metrós sztrájk miatt.
2007. szeptember 4. 10:56 A krematórium munkatársai aranyfogakból gazdagodtak meg Kevés bírósági ítéletet kísért akkora érdeklődés, mint tegnap, amikor az észak-bajorországi Hof városkában ítéletet hirdettek a helyi krematórium három volt alkalmazottja ügyében.
2007. szeptember 4. 10:36 Majdnem beszakadt a plafon a meztelen nő kukkolója alatt Megmenekült a börtöntől az a férfi, aki csaknem bezuhant egy szoláriumszalonba a plafonon át, miközben megleste az egyik barnulni vágyó vendéget.
2007. szeptember 4. 10:21 Nemsokára visszatér a jó idő Csak a hétvégén várható kellemesebb idő - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Fehér Balázs hozzátette: hasonlóan csapadékos idő van jelenleg Horvátországban és Görögországban is.
2007. szeptember 4. 10:06 Szávay Ágnes a világ legjobban teniszező tinédzserlánya Szávay Ágnes a világ jelenlegi legjobb tinédzser korú teniszezőnője. Mindenfajta honfiúi-honleányi elfogultság nélkül jelenthető ki mindezt: a magyar éljátékos a US Openen, az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesében a legjobb nyolc közé kerültek közül az egyedüli húsz év alatti.
2007. szeptember 4. 10:02 Néhány tíz méterre a tragédiától: "mindenki sikoltozott" Sikoltoztak félelmükben annak az utasszállító gépnek az utasai, akik már-már megnyugodtak, hogy biztonságosan sikerült a landolás, amikor a pilóta gázt adott, és a levegőbe rántotta a gépet. A rémisztő manőver oka az volt, hogy a kifutópályán egy másik gép gurult.
2007. szeptember 4. 10:00 Két merénylet Ravalpindiben Kettős robbantásos merényletet követtek el a pakisztáni főváros tőszomszédságában fekvő Ravalpindi városában: előbb egy buszon következett be nagy erejű robbanás, röviddel később egy piacon volt detonáció. A merényletekben legkevesebb 24-en életüket vesztették, sokan megsebesültek.
2007. szeptember 4. 09:58 Egy éve gyilkolt a tüskés rája Egy évvel ezelőtt vesztette életét a televíziós sorozatairól világszerte ismert ausztrál "krokodilvadász".
2007. szeptember 4. 09:40 Saját táborában végeztek a gerillavezérrel Kolumbiában a hadsereg meggyilkolta a legnagyobb baloldali gerillaszervezet egyik vezetőjét.
2007. szeptember 4. 08:58 Eladásra kínálják a kommunista ikon hajfürtjét és ujjlenyomatait Aukcióra bocsátja Che Guevara argentin forradalmár egyik hajtincsét egy volt kubai CIA-alkalmazott.
2007. szeptember 4. 08:55 Nagyon átverték a netes társadalmat: izgalom egy szép test miatt - képek Egy pornóoldal reklámja volt az a vírusmarketing-akció, amelyhez kitalálóinak egy fillért sem kellett elkölteniük, hiszen a felhasználók maguk kampányoltak.
2007. szeptember 4. 08:27 Rárohant Brad Pittre egyik rajongója - képek Megtámadta egy rajongója Brad Pittet, hiába állták körül a sztárt testőrei Velencében. A színész egyáltalán nem volt elragadtatva az esettől, pedig a nő nem akart mást, csak megölelni kedvencét.
2007. szeptember 4. 08:22 Borzalmas gyerekhalál a folyóparton Pápua Új-Guineában egy nyolcéves kislányt falt fel egy krokodil.
2007. szeptember 4. 08:02 Hihetetlen kényelemben a rabok, akár strandolhatnak is A világ első környezetbarát börtönét vezetik a norvégiai Bastøy szigetén. A fegyintézetben nemcsak az a különleges, hogy a bentlakók önellátó gazdálkodást folytatnak, napenergiával fűtenek és újra felhasználják a hulladékot, hanem az is, hogy az itt élők, ha kedvük szottyan, akár strandolhatnak is.
2007. szeptember 4. 07:53 Veszélyes óriáskráter a metróépítkezésen: a környéket lezárták Háromszáz méteres körzetben lezárták a tervezett 4-es metró Tétényi úti megállójának környékét, miután az építkezés során több közművezeték megsérült.
2007. szeptember 4. 07:22 Rejtélyes öngyilkosság a Vatikánban Minden bizonnyal öngyilkos lett egy, az elit vatikáni rendőrség kötelékébe tartozó olasz kadét. A 25 éves férfi valószínűleg magánéleti problémái miatt oltotta ki életét.
2007. szeptember 4. 07:18 Kibabrálnak a szocialisták az SZDSZ-szel? A szocialistáknak nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi rendszer - írja a Népszabadság. Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a lapnak hangsúlyozta: nem az a fontos, hogy januárban mindenáron elinduljon a rendszer, hanem az, hogy működőképes legyen.
2007. szeptember 4. 07:12 Az utcán vetkőztette le vendégét a sztárénekes P. Diddy híres arról, hogy szigorú öltözködési előírásokat alkalmaz vendégeivel szemben. A hip-hop sztár egyik mániája például, hogy egyes partijaira csak fehér ruhában lehet bemenni - és ezt véresen komolyan is veszi.
2007. szeptember 4. 07:06 A vizelet bűze mindent elárult: 59 kutya volt a lakásban Ötvenkilenc kutyát tartott kétszobás lakásában egy nyugdíjas Nagy-Britanniában.
2007. szeptember 4. 06:54 Megdöbbentő részletek az elhunyt kebelcsoda életéből A két férfi, aki a tragikus hirtelenséggel elhunyt playmate, Anna Nicole Smith kislányáért folytattak ádáz jogi harcot, valójában meleg szeretők voltak - állítja egy most megjelent könyv, mely szerint ráadásul a volt modell tudott a dologról.
2007. szeptember 4. 06:48 Kerpen: Hiába kevesebb a gyerek, kell a több tanár Nehézséget okozott a tanévkezdéskor, hogy csak későn derült ki, hány pedagógust bocsátanak el, és hány osztályt vonnak össze - mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kerpen Gábor hozzátette: a tárca hatástanulmányok nélkül vonja meg a forrásokat az intézményektől. Közölte: annak dacára, hogy a korábbi évekhez képest jóval kevesebb gyermek jár iskolába, nagyjából ugyanannyi pedagógusra van szükség a minőségi oktatáshoz.
2007. szeptember 4. 06:45 Hullával együtt lopták a halottaskocsit A Dél-Afrikai Köztársaságban két férfi egy lopott halottaskocsival indult görbe estét csapni. Az autóban egy holttest is volt.
2007. szeptember 4. 06:38 "Ha nem leszel az enyém, feldarabollak" Furcsán értelmezte férji jogait egy amerikai férfi, aki azzal fenyegette meg feleségét, hogy ha nem teljesíti házastársi kötelességét, akkor megöli és feldarabolja.
2007. szeptember 4. 06:35 Bernie Ecclestone angol focicsapatot vett Bernie Ecclestone, a Forma-1 első számú embere, valamint Flavio Briatore, a Renault istálló csapatfőnöke közösen veszi meg az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban érdekelt Queens Park Rangers együttesét.
2007. szeptember 4. 06:27 Íme, a világ egyik legnagyobb háza - nézze meg! Nagyobb, mint a világ leggazdagabb emberének, Bill Gatesnek az otthona, alig kisebb, mint a Fehér Ház és hússzor akkora, mint egy átlag amerikai lakás - ez Arnold Chase üzletember otthona, melyet hatalmas titoktartás mellett épít.
2007. szeptember 4. 06:16 Náci bunker a szálloda pincéjében Elvesztheti italmérési engedélyét és büntetőeljárás indulhat egy német szálloda étterme ellen, miután érdeklődő vendégei megtekinthetnek egy horogkeresztekkel borított második világháborús bunkert a pincéjében.
Kalas Vivien az új magyar EU-biztosról: nem annyira erős portfólió, de jobb, mint amit jövendöltek neki