Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rendvédelmi szervezetek üzemanyag-beszerzése: mentesítés

Mentesítette a közbeszerzési törvény alól a rendvédelmi szervezetek üzemanyag-beszerzését az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága. Az ülésen résztvevők egyhangúlag döntöttek erről, a beszerzés értéke ez év végéig 3,6 milliárd forint.

Lázár János, a bizottság fideszes elnöke az ülés után arról beszélt, hogy a benzintendert korábban teljes kormányzati káosz jellemezte és szerinte már ősszel egyértelmű döntéseket kellett volna hozni ezekben az ügyekben.

Turi András, az igazságügyi tárca szakállamtitkára az ülésen azt mondta, hogy a mentesítés miatt az érintettek csak a nemzetbiztonsági védelem alatt álló cégtől, vagyis a Mol-tól vehetnek üzemanyagot.

Szollár Domokos kormányszóvivő december 30-án közölte, hogy az osztrák OMV nyerte a kormányzati szervezetek egységes tankolására kiírt tendert. Ezt később a többi között a Fidesz is kifogásolta és vizsgálatot kért az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×