Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Pálinkás József nemzetközi elismerése

Örömmel vállaltam a felkérést, mert úgy gondolom, hogy ez az Akadémia és a magyar tudományos élet elismerése, nekem pedig egy lehetőség, hogy minél több hazai kutatót kapcsoljak be az európai tudományos, tudománypolitikai munkába - hangsúlyozta Pálinkás József, abból az alkalomból, hogy egyik alelnökévé választotta az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (The European Academies Science Advisory Council).

"Az EASAC majd egy évtizede alakult, az európai nemzeti tudományos akadémiák alapították 2001-ben azzal a céllal, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság mellett tanácsadói szerepet betöltve a testület részt vegyen az uniós tudománypolitika alakításában. Mint ilyen, a szervezet sokat tehet a kutatásfejlesztésre szánt uniós források hatékony felhasználása érdekében, s ezáltal hozzájárul kontinensünk versenyképességének növeléséhez is.

A testület jelenleg 27 európai tagállam nemzeti akadémiájának vezetőiből áll, s tevékenysége egyaránt kiterjed a természet-, valamint a műszaki tudományok területére. Az EASAC vezető testülete a Tanács, amely a súlyponti problémákat határozza meg, dönt a munkaprogramok beindításáról" - mondta el Pálinkás József.

Az MTA elnöke kitért arra, hogy az EASAC a legfontosabbnak ítélt szakmai, szakmapolitikai, tudományos, közéleti kérdésekben munkabizottságot hoz létre, stratégiai tanulmányokat készít.

"Készült tanulmány a vízgazdálkodásról, a fertőző betegségekről, a szintetikus biológiáról, de születtek tanulmányok az energiagazdálkodással, az élelmiszerbiztonsággal, éghajlattal kapcsolatos politikát megalapozó tanulmányok. Az EASAC koordinálja ezeket a témákat, tehát részben a tudománypolitikát, részben az általános értelemben vett politikát megalapozó tanulmányokat" - fogalmazott az MTA elnöke, hozzáfűzve, hogy ezek a témák nagyon hasonlítanak azokhoz a stratégiai programokhoz, amelyeket frissen megválasztott elnökként indított 2008-ban az Akadémián.

"Ezek a közélet legjelentősebb problémái napjainkban" - jegyezte meg az MTA elnöke, aki szándékai szerint minden ilyen munkabizottságba igyekszik majd "olyan magyar akadémikusokat bekapcsolni, akik az adott területeken részt tudnak venni ezeknek a tudományosan megalapozott, közpolitikai döntések előkészítésében". Ily módon az MTA stratégiai programjai összekapcsolódhatnak a nemzetközi tudományos tevékenységgel.

Pálinkás József tájékoztatása szerint az EASAC soron következő ülését Budapesten tartja június 17-18-án. "Ilyenkor áttekintjük a különböző programok állását, illetve az adott ország tudománypolitikáját" - tette hozzá.

Budapesten alakul meg az EASAC új vezetősége, amelynek elnöke Sir Brian Heap biológus, az Academia Europaea igazgatótanácsának elnöke. Pálinkás József mellett alelnöknek választották Sven Kullander magfizikust, a svéd Királyi Tudományos Akadémia alelnökét és Jos van der Meer kutatóorvost, a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia alelnökét.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×