Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
314.96
bux:
149904.91
2026. augusztus 12. szerda Klára

Törökország a világ legnagyobb turisztikai vásárának díszvendége

Ma este nyílik meg Berlinben meg a világ legnagyobb turisztikai vására, az ITB. 180 országból 11 ezer kiállító várja az érdeklődőket a vasárnap estig megtekinthető ITB-n, amely azonban csak a hétvégén várja a nagyközönséget, az elkövetkező három nap az idegenforgalmi szakemberek találkozója lesz.

Idén Törökország az ITB díszvendége. A hármas csarnokot a török kiállítók gyakorlatilag teljesen birtokukba vették. A standokat úgy állították fel, hogy ezek a híres isztanbuli bazárra emlékeztessék a látogatókat.

A technika iránt érdeklődők számára a török légitársaság egy Boeing 777-es típusú utasszállító repülőgép pilótafülkéjét építette fel a csarnokba, és bárkinek lehetővé teszi a műszerfal működésének helyszíni tanulmányozását. Mindezt a török konyha ínyencségeinek kínálata egészíti ki.

Egy másik csarnokban az új óriás Airbus első osztályára is bárki beléphet és tájékozódhat arról, hogy a különböző légitársaságok milyen különleges kényelemmel rendezik be a lakosztálynak is beillő luxusrészleget.

A berlini nemzetközi turisztikai szakvásár szóvivője úgy véli, hogy a válság hatását az idegenforgalom lassan kezdi teljesen kiheverni, ezért idén is legalább annyi látogatóra számítanak, mint két esztendővel korábban, a krízist megelőző évben.

A magyar kiállítók is komoly reményeket főznek az ITB-hez, annál is inkább, mert Pécs idén egyike a három európai kulturális fővárosnak. A Budapest Airport (BA) és Tirana nemzetközi légikikötője közös standon állít ki a berlini turisztikai vásáron, mert mind a tiranai Nene Tereza, azaz Teréz Anya nemzetközi repülőtér, mind pedig a BA a Hochtief tulajdona.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×