Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
326.16
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Deutsch Tamás, a FIDESZ-KDNP képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Deutsch Tamás: a magas részvétel komoly támogatottságot ad az új parlamentnek

Ha a mandátumbecslések valóra válnak, akkor az nagy győzelem lesz – mondta az Fidesz európai parlamenti képviselője.

Nem mandátumbecslést kell nyerni, hanem választásokat – idézte némiképp módosítva Kovács László egykori MSZP-elnök klasszikusát Deutsch Tamás az M1-nek adott interjúban.

A fideszes EP-képviselő a pártja eredményváróján arról beszélt, hogy a részvételi adatokból még nem érdemes az eredményekre következtetni, de "nyilvánvalóan bizakodásra okot adó, hogy a konzervatív elfogultsággal nehezen vádolható Medián is 121 mandátumot jósol a Fidesznek. Váljon valósággá" – tette hozzá.

"A magas részvétel azt üzeni, hogy ez egy jól működő, tisztességes demokrácia, ahol szabad választáson tudták kinyilvánítani választópolgárok véleményüket. Ez komoly súlyt ad az eredménynek, és erős támogatottságot az új magyar parlamentnek. Ez komoly üzenet" – mondta, és hozzátette, ha Magyarországon a jobboldal az európai áskálódás ellenére sikerre jut, akkor a magyar polgárok akaratnyilvánításának az európai színtéren is fontos üzenete van.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×