Infostart.hu
eur:
364.53
usd:
325.6
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook

Kegyeletsértő kommentjei miatt lehet bajban az ellenzék monori jelöltje

Gér Mihály vétlenül gázolt el egy párt az Andrássy úton még 2016-ban, a balesethez fűzött kegyeletsértő Facebook-kommentjei most kerültek nyilvánosságra.

Egy öt és fél évvel ezelőtti eset miatt került nehéz helyzetbe az ellenzék monori jelöltje. Gér Mihály, aki a Párbeszéd színeiben nyerte meg az előválasztást, 2016-ban autójával elgázolt egy fiatal párt az Andrássy úton. A fiú meghalt, a lány súlyos sérüléseket szenvedett. Bár a balesetben vétlen volt, mivel piros lámpánál szaladtak ki elé, súlyos érzéketlenségről tettek tanúságot azok a neki tulajdonított akkori zártcsoportos Facebook-bejegyzések, amelyeknek a képernyőfotóit most a Bennfentes című lap hozta nyilvánosságra.

„Részegen ne rohanjatok elém a piroson lécci” – írta Gér a fotók tanúsága szerint, és arra is panaszkodott, a kocsija „csupa velő meg haj és tök undi”. Bejegyzésében olvasható még, hogy „Na ki ölt ma embert”, illetve hogy „a csajt csak megnyomorítottam”. Arra a kérdésre pedig, hogy mi történt, úgy válaszolt: az áldozatok azt gondolták, "erősebbek a quattronál", őt pedig megvédte a "fém váz".

A 24.hu már kereste Gér Mihályt, aki nem vette fel a telefonját, pártja, a Párbeszéd türelmet kért az ügyben. A portál úgy tudja, a jelölt Gér Mihály visszaléptetése is napirenden van. A Pest megyei 10. választókerületben eddig csak a fideszes jelölt, Pogácsás Tibor szerepel hivatalos jelöltként.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×