Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.51
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Robert Fico szlovák miniszterelnök a kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány vitáján a parlament pozsonyi üléstermében 2025. január 21-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlák

Robert Fico szerint Szlovákiának ki kell maradnia a Béketanácsból

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint Szlovákiának vissza kellene utasítania a Béketanácsba szóló meghívást. A kormányfő keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Szlovákiának illene megköszönnie a felkérést, de nem kellene csatlakoznia az új szervezethez.

Robert Fico hangsúlyozta, hogy Szlovákia a jövőben is a béke pártján marad, ugyanakkor nem támogatja olyan párhuzamos nemzetközi struktúrák létrehozását, amelyek működése és céljai nem teljesen világosak. Szerinte a már létező intézményeket, például az ENSZ-t kell megreformálni, nem pedig új szervezetekkel helyettesíteni.

A miniszterelnök emlékeztetett: Szlovákia célja, hogy a 2028–2029-es időszakban az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja legyen. Mint mondta, minden hivatalos találkozón partnereik támogatását kérik ehhez a törekvéshez. Úgy véli, ez megfelelő fórum lenne arra is, hogy Szlovákia hozzájáruljon az ENSZ szükséges reformjáról szóló nemzetközi vitához.

Robert Fico szerint az sem tisztázott, hogy a Béketanács állandó szervezetként működne-e, vagy csupán egy ideiglenes, ad hoc testület lenne, amely például a gázai övezet helyzetével foglalkozna. Külön kifogásolta a tervezett, egymilliárd dolláros tagsági díjat. Leszögezte:

a szlovák kormány semmilyen hasonló szervezethez nem kíván csatlakozni ilyen feltételek mellett.

A csatlakozást Juraj Blanár szlovák kül- és európai ügyekért felelős miniszter sem támogatja. Tájékoztatása szerint a külügyminisztérium elemezte, milyen hatással lenne a tagság Szlovákia belső jogrendjére, illetve a nemzetközi szervezetekben vállalt kötelezettségeire. Blanár szerint több olyan elem is van a kezdeményezésben, amely Szlovákia számára elfogadhatatlan, különösen az ENSZ-szel szembeni kötelezettségek szempontjából.

A külügyminiszter úgy látja, hogy már önmagában egy ilyen új struktúrához való csatlakozás is megbontaná azokat az elveket, amelyekre Szlovákia külpolitikája épül, mindenekelőtt a nemzetközi jog tiszteletben tartását. Hozzátette: éppen ezért tartják fontosnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában való részvételt, ahol szerintük legitim keretek között lehetne napirendre tűzni a világszervezet reformját.

A Béketanács létrehozását az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump jelentette be a múlt héten a davosi Világgazdasági Fórumon. A kezdeményezésre mintegy hatvan ország kapott meghívást. A pontos tagsági feltételek és a szervezet működésének részletei egyelőre nem ismertek. Több ország már jelezte, hogy nem kíván csatlakozni az új testülethez. A részvételt elutasította például Franciaország, az Egyesült Királyság, Norvégia, Svédország és Szlovénia is.

A szlovák kormány szerdán dönt hivatalosan a kérdésről, de a miniszterelnök és a külügyminiszter nyilatkozatai alapján Pozsony álláspontja egyértelműen az elutasítás irányába mutat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×