Infostart.hu
eur:
392.65
usd:
342.62
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Nagy-Britannia, London.
Nyitókép: Travelpix Ltd / Getty Images

Vészes méreteket öltött a brit „agyelszívás”

A szigetország statisztikai hivatala friss becslései szerint minden eddiginél több brit állampolgár hagyta el az országot tavaly, miközben a nettó bevándorlás is rekordmagasságot ért el.

A jobboldali ellenzék folyamatosan azzal vádolja a brit munkáspárti kormányt, hogy adópolitikájával valójában elűzi a gazdagokat és ezzel komoly összegektől fosztja meg a költségvetést. A Brit Statisztikai Hivatal (ONS) adatai rosszabbkor nem is jöhettek volna.

Ezekből kiderült, hogy a korábbi becsléssel szemben nem 77 ezer fő hagyta el tavaly az Egyesült Királyságot, hanem 257 ezer – vagyis háromszor annyian.

A szakértők szerint ez már nem egyszerű kiáramlás, hanem „veszélyes agyelszívás”, amely egyre jobban érezteti hatását az ország gazdaságán. Erre figyelmeztetett a Politikai Kutatások Központja nevű elemzőműhely kutatási igazgatója, Karl Williams is, aki szerint a fiatalabb, képzett munkavállalók tömegesen költöznek olyan országokba, mint Ausztrália vagy az Emírségek, a kedvezőbb bérek, alacsonyabb adók és az olcsóbb lakhatás miatt.

Csak idén 16 ezer milliomos távozhat a szigetországból a várható adószigorítások miatt.

A konzervatív ellenzék elkezdte kongatni a vészharangot. Sir Mel Stride árnyék-pénzügyminiszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy a tehetséges fiatalok, tanárok, orvosok és innovátorok elvándorlása már most érzékelhető, és az ok – nem hat tőle meglepetésként – a „büntető jellegű” adópolitika.

Az Independent című lap megjegyzi: a brit miniszterelnöki hivatalban pánikhangulat uralkodik, mert a kormányfőnek sürgősen bizonyítania kell, hogy képes kezelni a helyzetet.

Különösen aggódik az egészségügy: a Brit Orvosi Kamara szerint

csak tavaly több mint négyezer orvos hagyta el az országot,

ami súlyos terhet jelent a már most is feszült rendszernek, amely sokszor külföldi dolgozókkal pótolja a hiányt – bár ez, a brexit miatt nehezebbé vált.

És, miközben a bevándorlás folyamatos kampánytéma, az ONS adatai szerint a nettó migráció – vagyis a be- és kivándorlás különbsége – 944 ezer főre ugrott a 2023 márciusával záruló pénzügyi évben. Azóta változott a helyzet: 2024 végére a szigorúbb vízumszabályok miatt 345 ezerre csökkent ez a szám.

Eközben Shabana Mahmood, a saját pártja balszárnya által ostorozott belügyminiszter új intézkedéscsomagot mutatott, hogy hazaküldje azokat az menedékkérőket, akiknek a hatóságok szerint nincs joguk az országban tartózkodni. Mahmood szerint immár nem lesz visszatartó erő a kitoloncolások során, ha egy családnak gyerekei vannak. A vita azonban túlmutat az aktuális intézkedéseken.

Mindeközben egy friss felmérés szerint a 18–30 év közötti britek közel háromnegyede fontolgatja, hogy hosszabb-rövidebb időre külföldre költözzön a jobb életminőség, a magasabb fizetés és kiszámítható jövő reményében.

Kommentátorok felteszik a kérdést: vajon a jövő héten bemutatandó brit költségvetés ad-e választ a tömeges elvándorlásra, vagy tovább bővül ama fiatal britek rétege, akik már nem a szigetországban képzelik el a jövőjüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

BL élőben: három magyar is kezd az Anfield Roadon

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is a kezdő tizenegyben szerepel az Anfield Roadon, a Liverpool–Galatasaray mérkőzésen. Három mérkőzés kezdődött 21 órakor a 2026-os BL-nyolcaddöntő utolsó estéjén, az angol és a török csapat csatája mellett a Tottenham az Atléticót, a Bayern München az Atalantát fogadja,

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Elszálltak az olajárak, elbántak az amerikai tőzsdékkel

Elszálltak az olajárak, elbántak az amerikai tőzsdékkel

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek hírek, hogy Izrael Irán legnagyobb gázlétesítményét bombázta. Az események hatására lefordultak a tőzsdék, kilőtt az olaj és a gáz ára, és nyomás alá került az arany. A magyar tőzsde is lefordult a nap elején látott emelkedéséből. Este a Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot, viszont az előrejelzésen jócskán módosítottak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×