Infostart.hu
eur:
361.34
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Pexels.com

Eladták a Földre került legnagyobb Mars-darabot, de miért ideges emiatt Niger?

Több, mint 5 millió dollárért csapták le egy árverésen az eddigi legnagyobb Mars-meteoritot. A 24 kilogrammos kődarbot tavaly a Szahara nigeri részén fedezték fel, majd idén nyáron egy New York-i aukción minden idők legmagasabb árát érte el a maga kategóriájában. A nyugat-afrikai ország azonban most vizsgálatot indított, mert úgy véli: jogellenesen vihették külföldre a meteoritot.

A Sotheby’s aukciósház szerint az NWA 16788 jelzésű meteorit egy hatalmas aszteroida-becsapódás következtében vált le a Mars felszínéről, majd mintegy 225 millió kilométert megtéve érkezett a Földre.

A ritka, ezüstös-vörös színekben játszó kődarabot 2023 novemberében találta meg egy – kilétét nem felfedő – meteoritvadász a Szahara északnyugati, Nigerhez tartozó Agadez régiójában, a Chirfa-oázistól 90 kilométerre nyugatra.

A kő tömege 24,67 kilogramm és a tudományos mérések szerint ez a legnagyobb ismert marsi eredetű meteorit, amely valaha Földre került.

Bár nem ez a legnagyobb meteorit az emberiség történetében – a NASA feljegyzései szerint egykor egy 100 tonnánál is nehezebb darab csapódott be Namíbiában –, a Vörös Bolygóról származó kövek rendkívül ritkák: a világ több mint 50 ezer ismert meteoritjából kevesebb mint 400 jött a Marsról. Nem is ez a komplikált kérdés, hanem az, hogyan került Nigerből New York-ba a kő?

Olaszországtól New Yorkig

A Heritage tudományos folyóirat beszámolója szerint a meteoritot először egy „külföldi kereskedő” vásárolta meg, majd egy olaszországi, arezzói magángalériába került. A Firenzei Egyetem ásványtani kutatócsoportja 2024-ben részletes vizsgálatokat végzett rajta, majd a követ rövid ideig Rómában, az Olasz Űrügynökségnél is kiállították.

Idén júliusban a meteorit New Yorkban is bemutatkozott a nagyközönségnek, mielőtt árverésre bocsátották. Az aukción több, mint 5 millió amerikai dollárért – mai árfolyamon mintegy 1,6 milliárd forintért – kelt el, de a vevő és az eladó személyét sem hozták nyilvánosságra. Két kisebb darab Olaszországban maradt további kutatásra.

Az egész ügy hasonlít ahhoz, mint amikor néhány éve a titkolózó graffiti-művész, Banksy egyik londoni falfestményét 2013-ban kivágták a Turnpike Lane metróállomás közelében lévő „100-forintos bolt” falából és az egy amerikai aukción tűnt fel, 450 ezer fontos kikiáltási áron.

Niger szerint jogtalanul vitték ki

A rekordárat elért eladás után Niger kormánya hivatalos nyomozást rendelt el, „nemzetközi illegális kereskedelem” gyanújával. Abdourahamane Tiani nigeri elnök egyúttal az egész ország területén felfüggesztette a drágakövek, féldrágakövek és meteoritok exportját, hogy biztosítsák ezek nyomon követhetőségét.

A Sotheby’s ezzel szemben azt állítja, hogy az NWA 16788 teljesen szabályosan, a nemzetközi előírásoknak megfelelő dokumentációval hagyta el az afrikai országot, és minden szükséges engedélyt beszereztek.

Jogi szürkezóna az űrkő körül

A kulturális javak nemzetközi kereskedelmét szabályozó UNESCO-egyezmény, amelyet Niger és az Egyesült Államok is aláírt, lehetőséget ad meteoritok kulturális tulajdonként való kezelésére – de a jogi besorolás nem egyértelmű.

A műtárgyakkal foglalkozó amerikai jogász, Patty Gerstenblith szerint Nigernek bizonyítania kellene, hogy a kő az állam tulajdonát képezte, és azt ellopták, mivel a puszta illegális kivitel nem feltétlenül teszi jogellenessé hogy amerikai tulajdonba kerüljön.

Niger 1997-ben fogadott el egy saját kulturális örökségvédelmi törvényt, amelyben szerepelnek az „ásványtani leletek”, de a „meteorit” szót konkrétan nem említik. A hiányos szabályozás miatt jelenleg is vita tárgya, hogy jogsértő volt-e a kő kivitele.

Más országok is küzdenek a meteorit-kereskedelemmel

Niger nincs egyedül, amikor megvezetve érzi magát. Marokkó a világ egyik legnagyobb „meteorit-exportőre”, ahol eddig több mint 1000 darabot találtak, főként a Szahara kietlen részein. A laza szabályozás és a nagy nemzetközi kereslet miatt az országban

évtizedek óta zajlik az úgynevezett „Sivatagi aranyláz”, és hiába vezettek be szigorításokat, a kőzetek többsége ma is külföldre kerül.

Haszna Csennaoui Aoudzsehane professzor, a Casablancai II. Haszán Egyetem geológusa 2011-ben maga gyűjtötte be a Tissint nevű, 7 kilogrammos marsi meteoritot – mára azonban mindössze 30 gramm maradt belőle Marokkóban, a többi múzeumokban és magángyűjteményekben van szerte a világon.

Visszakerülhet-e valaha is?

Paul Sereno amerikai paleontológus, a NigerHeritage (Nigeri Örökség) nevű szervezet alapítója szerint egyértelmű, hogy az ország kulturális örökségének részét képező tárgyat nem lehetett volna kivinni. Szerinte az ügy talán fordulópont lehet a nigeri hatóságok hozzáállásában, és ha valaha nyilvános kiállításra kerül a kő, az adott múzeumnak számolnia kell majd a Niger által nyíltan hangoztatott igénnyel.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb indexeket, miközben az Intel, az AMD és a Qualcomm is jelentősen erősödött. Az olajárak csökkentek, miközben a közel-keleti konfliktus fejleményei továbbra is a figyelem középpontjában maradtak. A hétvégi eszkaláció mellett az amerikai–iráni diplomáciai egyeztetés lehetősége sem került le a napirendről.   Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×