Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash

Készül a szuperszonikus Concorde utódja, már 130-at meg is rendeltek belőle

Egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, de lelkesen egyengetik az új szuperszonikus utasszállító gép útját. A legendás Concorde utódja 2000 km/órával tud majd száguldani.

A Concorde és szovjet mostohatestvére, a Tu-144 még az utasszállító légiágazat csúcsrepülőinek számítottak. Egészen addig, amíg nem jöttek a sorsukat megpecsételő balesetek, illetve a hideg pénzügyi adatok.

Vállalkozók egy csoportja azonban nem adta fel a hangsebességnél gyorsabb utasszállító gépekről szóló álmot, amely azt ígéri, hogy ismét három óra alatt át lehet repülni Európából Amerikába, és most egy újabb cég, a Boom Supersonic próbálkozik azzal, amibe másoknak már beletört a bicskájuk.

Blake Scholl, a cég alapítója keresetlen szavakkal fordult azokhoz is, akik szerint a klímavédelem jegyében vissza kéne fognunk a repülőutakat.

"Ez nagyon nyomasztó. Vannak emberek, akik úgy tekintenek erre, hogy kevesebbel kell beérnünk. Kevesebb energiát kell használnunk, kevesebb helyre kell elutaznunk, kevesebb dolgunk legyen. Elég nyomasztó ez az erkölcsösködés" – magyarázta, majd hozzátette:

"Én hiszek a bőség jellemezte jövőben, olyan jövő kell, amikor több ember tud, gyakrabban, több helyre menni."

Scholl az angliai Farnborough-ban rendezett légishow-n beszélt, ott mutatta be cége az Overture, azaz Nyitány névre keresztelt szuperszonikus utasszállító első darabját, a pilótafülkét. A vizionárius szavainak négy megjelent, volt Concorde-pilóta adott további súlyt. A gépet 64 férőhelyesre tervezik, és 2080 km/órás sebességgel tud majd repülni.

A vállalkozó szerint azok, akik szégyenérzetet akarnak kelteni a repülőt választó utazókban, az emberi haladást akarják elgáncsolni.

"El tudja képzelni ezt a beszélgetést a Zoomon? Annyira rossz lenne – mondta a Telegraph című lap újságírójának. – Azt akarom, hogy a gyerekeink más országokba utazhassanak, hogy együtt ehessenek más emberekkel, hogy megoszthassák élményeiket.

Ehhez pedig gyorsabb gépek és elfogadható árak kellenek, és igen, vigyáznunk kell a bolygóra."

A Colorado állambeli Denverben működő cégének már 130 megrendelése van az olyan légiközlekedési nagyágyúktól, mint az American Airlines, a United Airlines és a Japan Airlines. Jelenleg ez az egyik cég, amely a szuperszonikus légiközlekedés feltámasztásával foglalkozik. Három évvel ezelőtt ugyanis csődbe ment a rivális Aerion.

Becslések szerint a Concorde-utód Overture ára darabonként 200 millió dollár lesz, de ez nem foglalja magában a belső kialakítást. A tervek szerint az első gépeket 2029-ben szállítják le. Scholl azt mondta: a repülők szén-dioxid-emissziós előírásait az úgynevezett "fenntartható légi üzemanyag" használatával lehet elérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×