Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szófia, 2018. május 17.Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok csúcsértekezletére érkezik a szófiai Nemzeti Kultúrpalotába 2018. május 17-én. (MTI/EPA/Vaszil Donev)
Nyitókép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Szlovákiának lesz egy nagy kérése Mark Ruttéhoz, ha NATO-főtitkár lesz

A szlovák elnök az Európai Tanács rendkívüli ülése után közölte, hogy országa ezért cserébe segítséget vár Hollandiától a légvédelem megerősítésében.

Szlovákia múlt szombaton beiktatott új köztársasági elnöke, Peter Pellegrini emlékeztetett, hogy eddig két jelölt volt a NATO-főtitkári posztra, Mark Rutte, valamint Klaus Iohannis román államfő. Peter Pellegrini hozzátette, Szlovákia természetesen kelet-európai főtitkárt is elfogadhatónak tart. „Miután mindkét jelölttel egyeztettem, és Robert Fico kormányfővel is beszéltem, bejelenthetem, hogy Szlovákia Mark Rutte holland kormányfő megválasztását támogatja” – mondta a szlovák államfő, aki a májusi merénylete után otthonában lábadozó Robert Fico miniszterelnök helyett utazott el az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozójára.

Hozzátette, a támogatás fejében Szlovákiának az a kérése, hogy Mark Rutte a NATO vezetőjeként gondoskodjon a szlovák légtér védelmének biztosításáról. Az országnak most nincs saját légtérvédelme, mivel az előző kormány átadta ezeket a rendszereket Ukrajnának, a NATO-szövetségesek, Hollandia és Olaszország pedig kivonta az ideiglenesen ide telepített légvédelmi rendszert. E két nyugati ország NATO-szövetségesi segítségként azt követően bocsátotta Szlovákia rendelkezésére saját légoltalmi fegyvereit, hogy

az előző pozsonyi kormányzat Ukrajnának ajándékozta az Sz-300-as, illetve az ugyancsak szovjet gyártmányú, Kub légvédelmi rendszereit.

A szlovák haditechnika elajándékozását annak idején számos bírálat érte, hasonlóképpen, mint Eduard Heger ügyvezető kormányának azon lépését, hogy Ukrajnának adományozta Szlovákia teljes vadászrepülőgép flottáját, 13 darab MiG 29-es vadászrepülőt. Ez utóbbi ügyben Robert Kaliňák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a múlt héten bejelentette, hogy feljelentést tesznek az előző kormány döntése miatt.

„Szlovákiának jelenleg nincs semmilyen légvédelmi rendszere, ezért Mark Ruttéval arról tárgyaltunk - ha megválasztják a NATO-főtitkárának -, támogassa a szlovák légtér védelmének biztosítását, legalább addig, amíg Szlovákia ezt nem lesz képes saját kapacitásaiból megoldani. Mark Rutte kifejezte hajlandóságát, hogy foglalkozzon ezzel a témával” – magyarázta a szlovák államfő. Peter Pellegrini hozzáfűzte: emellett azt kérte a távozó holland kormányfőtől, hogy megválasztása után az alacsonyabb vezetői szintek betöltésénél vegye figyelembe a földrajzi megoszlást is.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×