Fagyos mosoly, sehová sem meredő tekintet a kínai elnök részéről. Kényszeredett kézfogás elhúzott test és a zord tekintetnél csak eggyel jobb arckifejezés az amerikai külügyminisztertől. Nulla szemkontaktus. Talán ez a fotó mondja el a legjobban, hogy milyen mélységekből kell felhozni az amerikai-kínai viszonyt.

A nagy dolog az, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszer mégiscsak elutazott Kínába. A Hszi csin-Ping kínai államfővel folytatott találkozó pedig váratlan bónusz: nem is szerepelt a tervben és csak pár órával korábban jelentették be. Az, hogy maga Hszi fogadta Blinkent, aki normális esetben csak vele rangban egyenrangúakkal tárgyal – aláhúzza, hogy mennyire fontosnak tartják a kétoldalú kapcsolatokat.

Az idei – Kína szerint feltupírozott – és egyes amerikai források szerint is részben túlreagált kémlufi-história volt az, amely megtorpedózta Blinken korábbi, kínai vizitjét. Pedig, a két nagyhatalomnak van mit tennie a megromlott viszony javítására: elég csak Tajvan kérdését, az Ukrajnára támadó és szankcionált Moszkvához való hozzáállást, az ujgurok ügyét és kínai félvezetőgyártást sújtó amerikai korlátozásokat említeni.

Hszi, minden szavát – úgy tűnik – gondosan mérlegelte. Ahogy fogalmazott: reméli, hogy „több pozitív hozzájárulást” lát Blinkentől a kétoldalú viszony „stabilizálására” – azaz, mondjuk ki: nem a javítására, csak arra, hogy legalább az ne romoljon tovább. A kínai elnök bedobott egy putyini húzást: egy hosszú asztal végén ülve fogadta amerikai vendégét. Hogy ne tűnjön teljesen eredménytelennek a találkozó, annyit is megjegyzett, hogy a két ország „előrehaladást ért el és egyezségre jutott... konkrét kérdésekben”.

Hogy ezek mik, azt nem mondta el. Antony Blinken is egyetértett, hogy stabilizálni kell az amerikai-kínai viszonyt és azt mondta: az Egyesült Államok és Kína közös érdekek – például az élelmiszerbiztonság terén – együtt tud dolgozni. Több, mint egy évtizede, Washingtonban hasonlót mondtak Oroszországnak, mielőtt súlyosan megromlott volna a kapcsolat.

Ami Peking számára megnyugató: akárhogy is támogatja szavakban, tettekben és fegyverekkel az Egyesült Államok Tajvant, Blinken megerősítette az „Egy Kína politikát” – azaz, hogy Washington csak a Kínai Népköztársaságot ismeri el államként és vele tart fent diplomáciai kapcsolatot. Viszont egyből hozzátette: Tajvannal „erős” informális viszonya van... és az is világossá vált, hogy sem a szigetet saját részének tekintő Kína, sem az azt de facto másik országnak tartó Egyesült Államok álláspontja meg változott.

Blinken – igazi diplomataként – finoman, de említette azt, ami Amerikának nagyon nem tetszik: Peking fenyegető manővereit Tajvan körül. De itt nem az „agresszív”, hanem a „proaktív” szót használta. Ami a látogatás konkrét hozadéka: Kína és Amerika talán többet fog mostantól beszélni egymással a külügyi vezetők szintjén... és talán összehoznak az idén egy elnöki találkozót is.