Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
323.03
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Észak-koreai rakétatesztekről szóló híradást néz egy dél-koreai utas a szöuli főpályaudvaron 2022. november 3-án, amikor az észak-koreai rezsim újabb fegyverkísérletek sorozatát hajtotta végre. A tesztelés során legalább három rakétát bocsátottak fel, köztük egy interkontinentális ballisztikus rakétát, ami miatt a japán kormány evakuálási riasztást adott ki, és ideiglenesen leállította a vonatok közlekedését. Az előző napon Phenjan több mint húsz rakétát bocsátott fel, ez a legtöbb, amit valaha egyetlen nap alatt indított.
Nyitókép: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Pánik Japánban: kilőtték a "szörnyeteget"

Észak-Korea csütörtökön három, köztük egy – Dél-Korea szerint – interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki. Utóbbi repülés közben meghibásodhatott, számolt be a Japan Times.

A kilövések tényét Japán is megerősítette. Kisida Fumio miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ezeknek a fegyvereknek a folyamatos kilövése felháborító és tűrhetetlen. A csütörtöki rakétagyakorlat ritka figyelmeztetéshez vezetett a J-Alert nevű vészjelző rendszerben: Niigata, Jamagata és Mijagi prefektúrákban arra szólították fel az embereket, hogy vonuljanak az óvóhelyekre.

A dél-koreai hadsereg közlése szerint az említett interkontinentális ballisztikus rakétát Észak-Korea Szunan területéről indították, és a jelek szerint már a normál repülése során meghibásodott, miután a második fokozat levált róla. A Yonhap hírügynökség értesülése szerint a másik két rakéta rövid hatótávolságú lehetett.

Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter egy sebtében összehívott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a minisztérium becslése szerint az interkontinentális rakéta 750 kilométert tett meg, maximális magassága 2000 kilométer volt. Az ilyen, úgynevezett emelt röppályás kilövéseket Észak-Korea azért alkalmazza, hogy elkerülje a szomszédos országok fölötti átrepülést, és hogy tesztelje a robbanófejek ellenállóképességét, amikor azok újra belépnek a légkörbe.

Megfigyelők szerint a rakéta az északiak „szörnyetegnek” titulált, Hwasong-17-ese lehetett.

A csütörtökön kilőtt három rakéta közül egyik sem landolt Japán kizárólagos gazdasági övezetében, ami 200 tengeri mérföldre (370 kilométerre) terjed ki a partoktól – közölte a japán kormány, mely először arra figyelmeztetett, hogy a rakéta belépett az ország légterébe. Később Tokió módosította értékelését és közölte, hogy valójában a Japán-tenger felett elvesztette a rakéta nyomát.

„Olyan kilövést észleltünk, amelyből látszott, hogy Japán fölött repülhet, ezért beindítottuk a riasztást – mondta Hamada. – De miután ellenőriztük a repülést, megerősítettük, hogy a rakéta nem haladt át Japán felett”.

A japán Kyodo News idézett egy kormányzati forrást, ami szerint a J-Alert figyelmeztetést nem a három rakéta miatt adták ki; egyes megfigyelők szerint a levegőben felrobbant rakéta része válthatta ki.

Az Egyesült Államok határozottan elítélte a történteket, miközben közös hadgyakorlatba kezdett Dél-Koreával – 240 harci gép, köztük F–35-ös lopakodók bevetésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×