Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: semmelweis.hu

Csak hónapokig tarthat a Covid-19 elleni immunitás?

Egy brit tanulmány szerint néhány hónapon belül eltűnhet az új típusú koronavírussal szembeni immunitás azoknál, akik már átestek a betegségen. Mindez azt sejteti, hogy a koronavírusok által okozott náthához hasonlóan, a Covid-19-et is többször el lehet kapni.

Rövid ideig tarthat a Covid-19 utáni immunitás. Ezt állítják a témában első olyan tanulmány szerzői, akik egy hosszabb időszakon át figyeltek meg volt fertőzötteket.

A londoni King’s College kutatása szerint az új típusú koronavírus okozta betegségből való felépülés során

kifejlődött antitestek három hónapig védhetik gazdájukat.

A brit tudósok londoni kórházak 90 betegét és egészségügyi dolgozóját figyelték meg. Úgy találták, hogy az antitestek szintje a SARS-CoV-2 vírus általi fertőzés tünetei utáni harmadik héten volt a legmagasabb, majd gyorsan lecsökkent.

Emellett bár az érintettek 60 százalékánál volt kimutatható erős antitestválasz a vírus ellen, csak 17 százaléknál volt jelent az immunitás három hónappal később, miközben az antitestek szintjének visszaesése akár 23-szoros is lehetett.

A tanulmány szerint többször is el lehet kapni a Covid-19-et

Katie Doores kutatásvezető szerint az, hogy meddig maradnak az emberben a vírust felismerő és annak elpusztítását segítő antitestek, attól is függ, hogy milyen magas a csúcsérték.

A most kiadott kutatás azt sugallja, hogy az emberek a szezonális influenzához hasonlóan többször is megfertőződhetnek az új típusú koronavírussal, és hogy az oltóanyagok sem kínálhatnak hosszútávú védelmet – jegyzi meg a hírről beszámoló Guardian című lap.

„Ha az antitest szint két-három hónap alatt leesik, akkor ez történhet a vakcinával is”

– mondta Doores.

A kutatócsapat szerint az antitestek szintje azokban a betegekben szökött magasabbra és maradt tartósabb, akik a Covid-19 súlyosabb formáját élték túl.

Július közepén 23 vakcina állt tesztelés alatt a WHO adatai szerint.

Ennyit a nyájimmunitásról?

Jonathan Heeney, a Cambridge Egyetem virológus professzora azt emelte ki, hogy a tanulmány „beveri az utolsó szövet a nyájimmunitás veszélyes ötletének koporsójába”.

„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos megértenünk: nem jó dolog megfertőződni ezzel a vírussal.

Különösen a fiatalok, lazán állnak ehhez a kérdéshez és azt hiszik, segítenek elérni a nyájimmunitást. Nemcsak magukat sodorják veszélybe, de másokat is. Még súlyos tüdőbetegség veszélyének is kitehetik magukat, ha az elkövetkező években ismét megfertőződnek”.

Nem csak az antitestek szállnak hadba a vírussal

Az új kutatási eredmény kihathat a vakcinakutatásra, bár tudósok megjegyzik: az antitest termelés nem az egyetlen módja, annak, ahogy immunrendszerünk védekezik. Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy a T sejtek néven emlegetett immunsejtek kevesebb antitest mellett is pusztítani tudják a vírust.

A mostani tanulmány egy úgynevezett „preprint” és nem ment végig a publikálást megelőző független tudományos vizsgálaton, ezért

az eredményeket fenntartással kell kezelni.

A tudomány világában emellett nem az egyes új tanulmányokat, hanem a több, hasonló kutatási eredményt és az azokat összefoglaló és elemző szakirodalmi áttekintéseket és metaanalíziseket tartják igazán döntő erejűnek.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Bekövetkezett, amitől sokan rettegtek: kitört a tesztkörnyezetből és önálló hackelésbe kezdett a mesterséges intelligencia

Bekövetkezett, amitől sokan rettegtek: kitört a tesztkörnyezetből és önálló hackelésbe kezdett a mesterséges intelligencia

Az OpenAI beszámolója szerint a vállalat néhány kísérleti mesterségesintelligencia-modellje emberi beavatkozás nélkül tört ki az elszigetelt tesztkörnyezetéből, majd egy másik cég éles rendszereibe hatolt be, miközben egy kiberbiztonsági feladatot próbált kijátszani. A vállalat példátlannak nevezte az esetet, amely az egyik legelső olyan nyilvánosságra került kiberbiztonsági incidens, amikor egy AI-rendszer önállóan lépte át a tesztkörnyezet határait, és behatolt egy valós, külső rendszerbe - írta a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×