Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Joe Biden hivatalban lévő demokrata párti amerikai elnök (j) Donald Trump republikánus párti megválasztott amerikai elnököt fogadja a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2024. november 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Bloomberg/Alexander Drago

Az Ovális Irodáról rendelkezett Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát és a Kabinetszobát, hogy megakadályozza azok későbbi átalakítását.

Trump csütörtökön aláírt rendeletét még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia. A rendelet „lehetetlenné teszi, hogy bárki tönkretegye ezt az elképesztő helyet” – fogalmazott az elnök, aki szerint az Ovális Iroda „az ország nagyságának jelképe”. Hozzátette: „ha bárki például négyzet formájúvá alakítaná, azt a kongresszusnak kell majd engedélyeznie, amelynek remélhetőleg lesz annyi esze, hogy ne hagyja jóvá".

A Fehér Házat már korábban nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánították, az 1930-as évek elején épült Ovális Iroda átalakításáról pedig semmilyen terv nem látott napvilágot, viszont Trump tavalyi hivatalba lépése után nagyban átformálta a helyet aranyozott dekorációkkal és a falakra kifüggesztett portrékkal, valamint lebontatta a Fehér Ház keleti szárnyát, hogy helyet csináljon egy bálteremnek. Az átalakítást sokan bírálták, bírósági eljárások is indultak ellene, de Trump kitartott változtatásai mellett.

Az amerikai elnök két nappal azután írta alá a rendeletet, hogy a republikánusok elvesztették a kongresszusi többséget a félidős választásokon, így a Demokrata Párt januártól korlátozhatja majd Trump jogalkotási hatáskörét elnöksége utolsó éveiben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×