Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Sörfesztivál orvosi receptre

Sörfesztivál orvosi receptre

Münchenben a hét végén megnyílt a világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest. A 16 napon át tartó sörfesztivál idén - különleges engedéllyel - két nappal hosszabb időn át várja a szomjas, no meg szórakozni vágyó közönséget, és így Németország nemzeti ünnepén, október 3-án, kedden este zárja kapuit.

Előzetes becslések szerint – feltehetően a hosszabb nyitvatartásnak köszönhetően – idén a müncheni sörfesztivál bevétele eléri majd az egy-milliárd eurót. A hűvös, esős idő ellenére a szombat déli ünnepélyes megnyitó óta a látogatók száma meghaladta a hatszázezret és ezzel rekordszintet ért el.

Sörfesztivál orvosi receptre

Dieter Reiter müncheni polgármesternek ezúttal is, csakúgy, mint tavaly, a második ütésre sikerült csapra vernie az Oktoberfest elsö söröshordóját, ezután a csurig telt korsót széles mosollyal átnyújtotta Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek és ezzel megnyílt a sorrendben 184. sörfesztivál.

A terrorveszély miatt kerítést vontak a térség köré és

a bejáratoknál átvizsgálják a látogatókat.

Nagyobb táskával vagy hátizsákkal senkit sem engednek be, a járőröző rendőrök egy részét pedig egyenruhájukra erősített testkamerával látták el. A biztonsági intézkedések szigorítását általános helyeslés fogadta, mert sokan emlékeznek még az 1980-ban, máig tisztázatlan körülmények között elkövetett bombamerényletre, amely 11 emberéletet követelt.

Idén a 16 óriás, valamint 22 kisebb sörsátor, továbbá a számos mutatványos bódé, körhinta és hullámvasút október 3-ig tart nyitva.

A korsó sör ára ismét emelkedett és immár csupán néhány centtel marad 11 euró alatt.

A drágulás ezúttal is sok vitát váltott ki, annál is inkább, mert 1950 óta az Oktoberfesten kínált sör 942 százalékkal drágult. Ez komoly bevételt biztosít a költségvetés számára is, mert a legnagyobb sörsátort az állami tulajdonban lévő Hofbräuhaus üzemelteti 9991 férőhellyel.

A kiszolgálók között sok a külföldi, köztük nem egy magyar is akad. Az időszaki munkáért nagy a tolongás, mert a korsók és étellel megrakott tálcák hordozása ugyan igencsak fárasztó, de a borravaló is köztudottan jóval magasabb az átlagosnál. Egy fiatal lengyel tanár azért jön évről évre a müncheni sörfesztiválra kiszolgálni, mert

csaknem annyit keres a két hét alatt, mint egész esztendőben az iskolában.

Persze azt is elvárják tőle, hogy egy korsót lehetőleg két másodperc alatt megtöltsön és egyszerre legalább tízzel induljon a söntésből.

Sörfesztivál orvosi receptre

A látogatók oroszlánrészét idén is a németek teszik ki, a külföldiek között pedig az olaszok állnak az első helyen. Az Oktoberfest területének egyik zugában meghúzódó talált tárgyak irodájában máris sok pénztárcát, szemüveget, mobiltelefont, hallókészüléket és kulcsot tárolnak, de tavaly óta vár tulajdonosára az a beteglap, amelyen

egy orvos éppen a sörfesztivál idejére írta ki táppénzre páciensét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×