Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Tony Blair visszakozik

Tony Blair visszakozik

Az iraki háború miatt népszerűtlenné vált, és a munkáspárti kormányzás végét okozó miniszterelnök: Tony Blair hosszú időn át keveset hallatott magáról, csak annyi volt köztudomású, hogy a Brexitet ellenzi. Most azonban az általa vezetett Változást a Világban Intézet jelentést tett közzé, amely a bevándorlás kérdését is taglalja. Tizenhárom éve, kormányfőként, a Nyitott Határ program meghirdetőjeként, Blair a kelet-európai szabad munkaerő-bevándorlás híve volt, ám a jelentés most azt javasolja, hogy az Európai Unióból érkező munkavállalókra vonatkozzanak megkötések.

A Tony Blair nevével jegyzett jelentés visszavonja a Nyitott Határ programban foglaltakat, és erős megkötéseket javasol az Európai Unióból érkező munkaerőt illetően. Elsősorban azt, hogy minden munkakeresőt regisztráljanak, így ellenőrizve, hogy hányan érkeznek és hányan távoznak. Aki nem hajlandó regisztráltatni magát, az ne bérelhessen lakást, ne nyithasson bankszámlát és ne kérhessen munkanélküli segélyt.

Arról is szól a Blair-intézet által kiadott jelentés szövege, hogy ha egy uniós bevándorolt munkanélkülivé válik, akkor csak csökkentett mértékben vehesse igénybe a brit ingyenes egészségügyi ellátást. Továbbá: a brit vállalatok és egyetemek számára tegyék lehetővé, hogy munkás- illetve diákfelvételnél előnyben részesíthessék a brit állampolgárokat.

Blair azzal indokolja a javasolt szigorú szabályozás létjogosultságát, hogy a gazdasági helyzet megváltozott: a 2004-ben, az Európai Unió bővítése idején meghirdetett programja idején, a brit gazdaság erősebb volt és nagyobb szükség volt külföldről érkező munkaerőre.

A szöveg szerint fontos a regisztráció abból a szempontból is, hogy a betelepülő munkába lépjen, ahelyett, hogy munkanélküli segélyre jelentkeznék. Tehát az érkezőnek munkaadói meghívóval kellene bizonyítania, hogy már van munkahelye.

Javasolja a tanulmány, hogy az egyetemek magasabb tandíjat szabhassanak az uniós vendégdiákoknak, mint a briteknek.

Belgiumban már régebben kötelező a vendégmunkások regisztrálása.

Múlt héten kiszivárgott egy kormánytervezet, amely szerint az alacsony-képzettségű bevándorlók csak egy vagy két éves tartózkodási engedélyt kaphatnának, míg a szakmunkások öt évre szóló vízumért folyamodhatnának.Tony Blair szerint ez rossz terv, mert elriasztja a külföldi munkaerőt, amelyre korlátozott mértékben szüksége van a brit gazdaságnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×