Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nehezen lehetett fékezni a szenvedélyeket a kis pártok tévévitáján

Nehezen lehetett fékezni a szenvedélyeket a kis pártok tévévitáján

Egy nappal a kereszténypárti kancellár, Angela Merkel és szociáldemokrata kihívója, Martin Schulz televíziós vitája után az öt kisebb német párt vezetői is élő adásban csaptak össze. A kedd esti, állami tévécsatornán közvetített vitán a résztvevők nem egyszer szenvedélyes érvelését, a két műsorvezető csak nehezen tudta kordában tartani.

Tudósítók és a tévénézők egybehangzó véleménye szerint az öt kisebb párt vezetőinek televíziós vitájában megvolt minden, ami hiányzott a kancellár és kihívója vasárnap esti tévépárbajából.

A Baloldali Párt nevében fellépő és az egykori NDK-ban felnőtt Sahra Wagenknecht úgy fogalmazta az Alternatíva Németország számára elnevezésű, AfD betűszóval ismert pártot képviselő, Alice Weidelhez intézett kérdéseit, hogy aligha volt tagadható az idegenek betelepedését ellenző párt szélsőjobboldali beállítottsága.

A menekültkérdés kimondottan lázba hozta a vitapartnereket,

és a két műsorvezetőnek csak határozott fellépéssel sikerült lecsillapítani a kedélyeket.

A kizárólag Bajorországban működő, de a berlini koalícióban is résztvevő Keresztényszociális Pártot képviselő Jochim Hermann tartományi belügyminiszter elismerte ugyan, hogy eddig alig több mint 10 ezer, menedékjog nélküli migránst toloncoltak ki, hangoztatta, hogy jelentős számú menekültet tudtak anyagi ösztönzéssel rábírni a hazatérésre.

A Zöldpárt küldötte, a török származású Csem Özdemir arra mutatott rá, hogy pártja a menedékjoggal rendelkezők integrációjának felgyorsítása mellett a környezetvédelem terén jelenleg a dízelbotrány következményeinek felszámolását tartja elsődleges feladatnak.

A Szabaddemokrata Párt feltámasztásán fáradozó Christian Lindner egyetértett Csem Özdemirrel, hogy az emissziós botrány okozta károkat az autógyáraknak kell helyrehozniuk, de úgy vélte, hogy a káros anyagok kibocsátásának szintjét politikai célokra próbálják kihasználni.

Az öt kisebb párt televíziós vitáját az első állami tévécsatorna, az ARD azonban nemcsak azért közvetítette, hogy a pártvezetők népszerűsíteni tudják programjukat, és elnyerjék a kereszténypártiak és a szociáldemokraták utáni harmadik helyet a berlini szövetségi törvényhozásban, hanem azért is, hogy kiderüljön, köztük milyen koalíciós lehetőségek kínálkoznak, ezzel azonban adós maradt a hétfő esti, 75 perces adás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×