Infostart.hu
eur:
377.96
usd:
319.76
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Fico hadat üzen a korrupciónak

Robert Fico szlovák miniszterelnök síkra száll a korrupció ellen. A kormányfő személyesen küldött levelet az ország minden polgármesterének, melyben felszólítja a településvezetőket, hogy haladéktalanul jelentsék a rendőrségnek, ha korrupciógyanús üggyel találkoznak.

Robert Fico egy keddi konferencián elmondta, el kell érni, hogy az emberek féljenek csúszópénzt kérni, attól tartva, hogy a másik fél együttműködhet a rendőrséggel. „Az embereknek tudniuk kell, hogy a korrupció leleplezésének valószínűsége nagyon nagy az államigazgatásban” – jelentette ki a miniszterelnök a korrupció elleni harcról szóló szemináriumon.

 „Az összes szervre nyomást fogok gyakorolni, például a hírszerzésre, hogy a törvénnyel összhangban behatóbban gyűjtsék az információkat a korrupcióról” – mondta Robert Fico. Úgy véli ugyanis, hogy ebben a harcban leginkább a konkrét információk hiányoznak, melyek alapján tenni lehetne a korrupció ellen. Fico azt is elmondta, szervezeti változásokat vitt véghez, amelyek alapján a kormányhivatal ellenőrző szakosztályáról néhány embert a kormányfői irodába helyezett át, akik az államigazgatás, a közigazgatás és az önkormányzatok alkalmazottainak készítenek korrupció ellenes előadásokat.

 A miniszterelnök szerint rendkívül veszélyes, ha a korrupcióellenes harc az ellenzék egyetlen témájává válik. Fico bírálta, hogy az ellenzék folyamatosan a kormány korrupciós ügyeiről beszél, mindenféle konkrét részlet nélkül. A kormányfő ennek kapcsán elmondta, a kormány egy új törvényen dolgozik, amely nagyobb védelmet nyújtana a korrupciót bejelentő emberek számára, ezzel is ösztönözve őket az ilyen jellegű esetek bejelentésére.

 A konferencián Jaromír Čižnár szlovák főügyész is részt vett, aki úgy véli, a korrupció mindig is jelen volt, és a jövőben is jelen lesz a legfelsőbb szinteken is, és reméli, nemcsak beszélni fognak róla, hanem valóban tenni is ellene. „A korrupció veszélyezteti a jogállamot, a demokráciát és a társadalom erkölcsi alapelveit” – jelentette ki Čižnár, hozzátéve, támogatja a bejelentőket védő törvény megalkotását, azt azonban nem, hogy ezért pénzt is kapjanak.

A szlovák rendőrség az elmúlt évben 547 korrupciós bűncselekménnyel foglalkozott. Az okozott anyagi kár közel 30 millió euróra rúgott, az európai pénzeszközök esetében pedig 5,5 millió euró volt. A rendőrség által megvádoltak között volt képviselő, polgármester, főiskolai munkatárs vagy adóhivatalnok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?

Olyan lépésre szánta el magát a baloldal üdvöskéje, amire sokan felkapják majd a fejüket: érik az elnöki indulás?

Hét évvel azután, hogy progresszív rendbontóként berobbant a washingtoni nagypolitikába, Alexandria Ocasio-Cortezt ma már a Demokrata Párt egyik vezetőjeként tartják számon. A New York-i kongresszusi képviselő J. D. Vance alelnök egyik állandó kritikusává nőtte ki magát, miközben egyre gyakrabban nyújt tanácsot vagy kampánytámogatást a tőle eltérő ideológiájú, mérsékelt demokratáknak is. A New York Times most arról ír: az AOC-ként ismert baloldali politikus részt fog venni az idei müncheni biztonságpolitikai fórumon, ami felerősítheti az esetleges 2028-as elnöki indulásáról szóló találgatásokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×