Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még a külügyminiszter gépét sem engedték leszállni

Lefasiztázta és banánköztársaságnak titulálta Hollandiát Erdogan török elnök, azt követően, hogy a holland hatóságok nem engedték meg török minisztereknek, hogy hollandiai törökök előtt kampányoljanak.

Vízágyúk, gumibotok és mély sebeket okozó rendőrkutyák - a holland rendőrség így oszlatta török zászlókat lengető és üvegeket és köveket is dobáló tüntetőket Rotterdamban.

A török származású tiltakozók haragját az váltotta ki, hogy a holland hatóságok két török minisztert is megakadályoztak abban, hogy az országban élő törökök körében kampányoljanak.

Az ankarai kormány autón érkező családügyi miniszterét a holland rendőrök nem engedték be a rotterdami konzulátusra, majd szabályosan kivezették az országból.

A török külügyminiszter gépe pedig szombaton le sem szállhatott Hollandiában.

Mevlut Cavusoglu erre „a fasizmus fővárosának” nevezte Hollandiát és főnöke, Recep Tayyip Erdogan elnök még ennél is továbbment.

Amellett, hogy ő is lenácizta a hollandokat, Európa banánköztársaságának is nevezte és kemény nemzetközi szankciókat sürgetett ellene. „Mondott valamit Európa? Nem, mert nem harapnak egymásba. Hollandia úgy lép fel, mint egy banánköztársaság” – mondta egy nagygyűlésen a török elnök.

Erdogan azért dühös, mert úgy érzi, akadályozzák abban, hogy az Európában élő törökök szavazatait is meg tudja nyerni azon a jövő havi ellentmondásosan megítélt referendumon, amelyen azt akarja jóváhagyatni a választókkal, hogy drámai módon kiterjessze hatalmi jogkörét.

Kérdés, hogy érdekli-e, hogy a héten Hollandiában parlamenti választásokat tartanak, ahol a kormánypárt drámai módon visszaszorulhat, míg az iszlám-ellenes radikális pártvezért, Geert Wilders Szabadságpártja előretörhet. Wilders így búcsúztatta a Twitteren a kitessékelt török minisztert: „menj el és soha ne gyere vissza!”

Az európaiak átal sokat bírált török elnököt úgy tűnik nem zavarja, hogy a Hollandiában folytatott kampánya az idegenellenesek malmára hajthatja a vizet.

Zavarja azonban Mark Rutte holland miniszterelnököt, aki azt mondta: „példanélküli helyzet állt elő. Egy NATO-szövetségesünk, akivel történelmi szálak és szoros kereskedelmi kapcsolatok kötnek össze, abszolút elfogadhatatlan és felelőtlen módon viselkedik” – mondta. Hollandia náci megszállására is utalva hozzátette: nem hazájának kell bocsánatot kérnie, hanem a török elnöknek, amiért lefasiztázta Hollandiát.

Németország, Svájc és Ausztria sem engedte meg a vita miatt a tervezett török nagygyűléseket. Alexander Lambsdorff az Európai Parlament alelnöke arra hívott fel, hogy török miniszterek ne kampányolhassanak Európában.

Nemrég ugyanakkor londoni látogatásán hasonló dolgot tett Emmanuel Macron francia elnökjelölt, amikor az Angliában élő franciák előtt szólalt fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×