Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nem jött be a szlovák ellenzék terve

Nem jött be a szlovák ellenzék terve

Továbbra is hivatalában marad Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután az ellenzéknek kudarcot vallott a kormányfő visszahívására vonatkozó terve. A csütörtöki rendkívüli ülés utáni zárószavazáson a 130 jelenlévő képviselőből 60-an szavaztak Fico leváltása mellett.

A Smer, a Híd és az SNS képviselői a hivatalban maradás mellett szavaztak, Fico visszahívását a független képviselők is támogatták. A rendkívüli ülés tizenkét órán át tartott, a vitában huszonheten szólaltak fel. Az ellenzék azért szerette volna leváltani a miniszterelnököt, mert szerintük nem teljesítette azt a nyilvános ígéretét, hogy stabilak maradnak az energiaárak Szlovákiában, és sokáig védelmezte azt az álláspontot, amely szerint az új energiaárak is a 2016-os szintet tükrözik. Bírálták azért is, mert Fico a saját embereit ültette az energetikai cégek felügyeletébe, akik egy eddig precedens nélküli csalást készítettek elő. Az ellenzék szerint a miniszterelnök ezt a csalást sokáig következetesen védte. A kormányfő szemére vetették továbbá, hogy nem váltotta le Peter Žiga gazdasági minisztert.

A Robert Fico menesztését kezdeményező Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője „cinikus hiénának” nevezte a miniszterelnököt: véleménye szerint Fico hátat fordított mindazoknak, akiknek hosszú évek óta felemelkedést, béremelést, kártalanítást és segítségnyújtást ígért: a romatelepeken élő gyerekeknek, a nővéreknek, a pénzügyi szolgáltatók által megrövidített embereknek, a gyermekeiket nevelő anyáknak és most a legsebezhetőbb állampolgároknak, akiket a megemelt energiaárak sújtanak.

Robert Fico parlamenti felszólalásában kiemelte, az ellenzék célja, hogy konfliktust váltson ki és apátiát keltsen a hagyományos pártok iránt. Felszólította a kormánypártok képviselőit, hogy ne hagyják magukat bevonni ezekbe a vitákba.

A maratonira nyúlt rendkívüli parlamenti ülés nem sokkal hajnali egy óra előtt zárult a szavazással. Robert Fico leváltására 76 képviselői szavazatra lett volna szükség. A voksok azonban 70:60 arányban oszlottak meg a kormánypártok javára. „Úgy gondolom, hogy mi az emberekért harcoltunk, s noha a számok most azt mutatják, hogy ebben a harcban alulmaradtunk, az erkölcsi győzelem a miénk” – értékelte a szavazás eredményét a Robert Fico leváltását indítványozó Igor Matovič.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×