eur:
401.77
usd:
364.31
bux:
73145.87
2024. október 4. péntek Ferenc
Így fékezné meg a terrort Németország

Így fékezné meg a terrort Németország

Berlinben a belügyminiszter közölte, hogy a biztonság erősítése érdekében szorosabbra vonják a tartományok és a szövetségi belügyi szervek együttműködését. Thomas de Maiziere a bűnüldöző szervek hatáskörének kibővítését is sürgette. Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy Saarbrücken közelében a rendőrség őrizetbe vett egy szíriai menekültet, akit azzal gyanúsítanak, hogy feltehetően merénylet előkészítésére tetemes összeget kért az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől.

A belügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közzétett nyilatkozatában a múlt évi merényletekkel kapcsolatban elmondta, hogy tervbe vette a biztonsági intézkedések további erősítését, és ennek keretében kibővítik a nyomozószervek hatáskörét, egyben pedig belügyi téren még jobban összehangolják a tartományok és a szövetségi hatóságok együttműködését. Thomas de Maiziere felvetette egy közvetítő intézmény létrehozását is, amelynek egyik fő feladata a központi adatgyűjtés, illetve -tárolás lenne. Az ellenzéki Baloldali Párt ezt máris élesen bírálta, azzal érvelve, hogy a belügyminiszter lassan rendőrállam megvalósításában gondolkodik.

Thomas de Maiziere nyilatkozatát megelőzően Saar-vidék rendőrsége közölte, hogy a tartományi főváros, Saarbrücken közelében őrizetbe vett egy 38 éves szíriai férfit, aki a múlt hónapban kapcsolatba lépett az Iszlám Állam nevű terrorcsoporttal. A két évvel ezelőtt menekültként érkezett szíriai egy közvetítő útján vette fel az érintkezést az Iszlám Állammal, amelytől 180 ezer eurót kért, feltehetően merénylet előkészítésére.

A férfi kihallgatása során megerősítette, hogy valóban kapcsolatban áll a terrorszervezettel, tagadta azonban, hogy a pénzt pokolgép készítésére kérte.

A hírrel egyidőben jelent meg az a közlemény is, hogy a menekültek számára kötelező német nyelvtanfolyamot kiegészítik olyan kurzussal is, amelynek a befogadó ország életmódjának és a demokratikus államforma gyakorlati megnyilvánulásának a megismertetése, valamint a kultúrák közti türelem elsajátítása a célja. A kötelező tanfolyamról elmaradó személyeket juttatásaik megvonásával büntetik.

A menekültek beutazásának korlátozását sürgető bajor tartományi kormány ugyanakkor további szigorításokat léptetett életbe a menekültek elhelyezkedését illetően. Az úgynevezett biztonságos övezetnek nyilvánított országokból, így Albániából, Koszovóból, Szerbiából, vagy Szenegálból és Ghánából érkezett személyek esetében nem engedélyezik a munkavállalást. A müncheni Süddeutsche Zeitung értesülése szerint azok sem kapnak lehetőséget az esetleges elhelyezkedésre Bajorországban, akiknek alig van kilátásuk a menedékjog megszerzésére, mint például a legtöbb afgánnak, vagy irakinak. Menekültszervezetek, valamint a tartományi kormány ellenzéke élesen ostorozta az intézkedést, rámutatva arra, hogy ezáltal nemcsak az esetleges integrációt gáncsolják el, hanem a menekülteket a feketepiac szabad prédájává teszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt. A közgyűlés levette a napirendről az szmsz vitáját és elfogadását, a vita akörül alakult ki Karácsony Gergely és a többség között, hogy lehet-e olyan módosító indítványokról szavazni, amelyet nem a főpolgármester nyújt be.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×