Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A britek kivonulnak a strasbourgi bíróságról is

A britek kivonulnak a strasbourgi bíróságról is

Bár a Brexit-tárgyalások késleltetik a szándék végrehajtását, Theresa May brit miniszterelnök meg akarja valósítani azt az elgondolását, hogy Nagy-Britannia lépjen ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kötelékéből, és az emberi jogok betartását a jövőben a brit bíróságok óvják.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságát annak idején azért hozták létre, hogy az erről szóló 1950-es Európai Egyezmény érvényét felügyelje. Bárki fordulhat Strasbourghoz, ha úgy érzi, hogy emberi jogait sérelem érte, és minden ügyet megvizsgálnak. Az évek során előfordultak vitatható döntések, és a brit kormányzat úgy érzi, helyesebb, ha brit ügyekben inkább brit bírák döntenek. Ennek a jogi alapjait a jogvédelemnek a parlamentáris alaptörvénybe, a Bill of Rightsba való beiktatásával teremtenék meg.

A britek szívesebben látnák, ha minden emberi jogi ügyben is a saját nagyra becsült bíróságaik döntenének. Theresa May 2010 és 2016 között belügyminiszter volt, és olykor ellentétbe került Strasbourggal. Különösen az váltotta ki a nemtetszését, hogy a bíróság nem engedte meg a gyűlöletre uszító muszlim fundamentalista szónok, Abu Katada kiadatását a brit igazságszolgáltatásnak, de veszélyes személyek kiutasítását is akadályozhatta.

Theresa May a 2020-ban esedékes választás előtt egy évvel szeretné véglegesíteni Nagy-Britannia távozását az Európai Unióból. Ekkorra rendeznék a brit emberi jogi bíráskodás jogi hátterét, és ezt követően a konzervatív párti kormány a választási programjába iktatná az Emberi Jogok Európai Bíróságának elhagyását. Ugyanakkor az Európai Bíróságnak tagja maradna Nagy-Britannia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×