Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Németország továbbra is retteg

Németország továbbra is retteg

A német belügyminiszter közölte, hogy a kormánykoalíció már a következő hetekben elkészíti azoknak a szigorító intézkedéseknek a tervezetét, amelyeknek törvénybe iktatásától a biztonság hatékonyabb javítását remélik. Thomas de Maiziere a múlt héten egy berlini karácsonyi vásár ellen végrehajtott merénylettel kapcsolatban nyilatkozott, és hangsúlyozta, hogy a 12 emberéletet követelő terrorcselekmény elkövetőjének halála még távolról sem csökkenti esetleges újabb támadás veszélyét.

A német belügyminiszter elmondta, hogy az ország határain még hosszú időn át ellenőrizni fogják a forgalmat, hogy megpróbálják eleve feltartóztatni a szélsőséges indíttatásból mindenre elszánt elemek beutazását. A schengeni szerződés átmeneti felfüggesztését eredetileg három hónapra tervezték, de a menekülthullám hatására – az Európai Unió illetékes szerveivel egyeztetve – ismételten meghosszabbították. Németországon kívül Ausztria, Dánia, Svédország és Norvégia is bevezette határforgalmának ellenőrzését.

Thomas de Maiziere utalt arra is, hogy már jó ideje elkészült az a javaslat, amely szigorítani kívánja a kitoloncolási szabályokat, illetve intézkedik az elutasított menedékkérők szabad mozgásának korlátozásáról. Ez a kijelentés feltehetően kapcsolatban áll azzal, hogy a berlini merénylet elkövetőjét, Anis Amrit, már hónapokkal korábban kiutasították Németországból, de az intézkedést a tunéziai hatóságok akadékoskodása miatt nem tudták megvalósítani, s így a 24 éves tunéziai férfi – alighanem cinkosok támogatásával – múlt hétfőn Berlinben hatalmába kerített egy lengyel rendszámú kamiont, amellyel belehajtott a Vilmos Császár Emléktemplom köré telepített karácsonyi vásárba.

A tettesnek eddig tisztázatlan körülmények között sikerült Franciaországon át Milánóba szöknie, ahol péntek hajnalban rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.

A belügyminiszter utalt arra is, hogy további térfigyelőkamerák felszerelésével is megpróbálnak hozzájárulni a belső biztonság javításához. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a bevásárlóközpontok üzemeltetői és a tömegrendezvények szervezői számára is lehetővé teszik a rendőrséggel közvetlen összeköttetésben álló kamerák elhelyezését.

A kereszténydemokrata Thomas de Maiziere közölte, hogy a karácsony előtti merénylet tanulságait levonva, pártja – koalíciós partnerével, a szociáldemokratákkal, és kiváltképpen Heiko Maas igazságügyminiszterrel – további szigorító intézkedésekre készül. A belügyminiszter azonban leszögezte azt is, hogy teljes biztonság nincsen, ezért nem is szabad azt sugallni, hogy a kormány ezt meg tudja teremteni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×