Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Változik a német kormány menekültügyi álláspontja?

A jelek szerint fokozatosan módosul a német kormány menekültkérdésben elfoglalt álláspontja. Nemrég még éppen a kancellár volt a migránsok méltányos elosztásának szószólója az Európai Unión belül, illetve sürgette a kvóták bevezetését ellenző tagállamok megbüntetését, most a német pénzügyminisztérium államtitkára kijelentette, hogy Berlin már nem ragaszkodik a kvóták anyagi eszközökkel való kikényszerítéséhez.

Jens Spahn úgy vélte, hogy hosszabb távon az Európai Unió egységét is veszélyeztetné, ha a menekültek befogadását elutasító tagállamokat pénzelvonással büntetnék. A pénzügyminisztérium államtitkára Brüsszelben, a gazdasági kérdésekkel foglalkozó európai szellemi műhely, a Brueghel Intézet értekezletén nyilatkozott. Jens Spahn szerint elhibázott lenne, ha a menekültkérdést összekapcsolnák az uniós tagok felzárkóztatására létesített anyagi források működtetésével.

A német államtitkár azt indítványozta, hogy a kvóták kérdését kössék össze a közös teherviseléssel, tehát az uniós kasszába több pénzt fizessen az a tagállam, amely csak kis létszámban hajlandó a migránsok beengedésére. Jens Spahn nyilatkozatát tudósítók elmozdulásnak tekintik a német menekültpolitikában, egyben pedig utalásnak is arra, hogy Berlin az Európai Unió jelenlegi költségvetésének módosítására törekszik.

Erre utalt az államtitkár azon kijelentése is, amely szerint kormánya nem látja indokoltnak az uniós büdzsé tervezett növelését, ehelyett inkább a pénzfelhasználás módján kellene változtatni, mégpedig úgy hogy csökkentenék a kohéziós és agrárpolitikai kiadásokat, miközben növelnék a migrációs politikára, a versenyképesség javítására valamint a közös védelmi politikára fordítandó anyagi keretet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×