Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Obama Berlinben "pletykál"

Néhány héttel ezelőtt komoly meglepetést keltett a washingtoni Fehér Ház közleménye, amely szerint Barack Obama – az amerikai elnökválasztást követő napokban – még egyszer ellátogat Berlinbe. Az köztudott volt, hogy Athént már régóta szerette volna felkeresni, a ma kezdődő berlini tárgyalásait azonban a nemzetközi média egybehangzóan a szoros baráti kapcsolat kidomborításaként értékeli. Barack Obama Berlinben nemcsak a kancellárral, hanem pénteken a brit, az olasz és a spanyol kormányfővel, valamint a francia elnökkel is találkozik.

Az amerikai elnök mintegy tolmácsként érkezik Berlinbe, ugyanis első, fehérházi megbeszélése a napokban megválasztott hivatali utódjával lényegesen hosszabban tartott, mint eredetileg tervezték. Így Barack Obamának most lehetősége nyílik arra, hogy előbb a kancellárt, majd pedig pedig a brit, az olasz, a spanyol miniszterelnököt és a francia államfőt bizalmasan tájékoztassa Donald Trumpról szerzett személyes benyomásairól.

Diplomáciai körök értesülései szerint az amerikai elnök a fehérházi személycsere után azzal a megnyugtató üzenettel indult útra, hogy az évtizedek óta stabil transzatlanti kapcsolatban aligha kell változástól tartani. Ugyanakkor várhatóan ismét kifejezésre juttatja, hogy ebben a viszonyban kulcsszerep jut a kancellárnak, amiért még egyszer köszönetét akarja kinyilvánítani a legszorosabb szövetségesének a nemzetközi politikában, Angela Merkelnek. Barack Obama már tavasszal, hannoveri útja során is komoly támogatást nyújtott a kancellárnak, amikor elismeréssel szólt a menekültekkel kapcsolatos magatartásáról.

Noha tényleges megállapodást senki sem vár a távozó amerikai elnök búcsúlátogatásától, abban mindenki egyetért, hogy Barack Obama berlini tanácskozásai révén is megpróbálja körvonalazni hivatali utódja számára az irányvonalat a nemzetközi béke egyik legfontosabb alappillérének, az észak-atlanti szövetség érintetlen megőrzése felé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×