Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem az Apple-é az iPhone Kínában

Újabb csatát vesztett az Apple Kínában - nem sikerült levédenie az iPhone és iPad neveket és így egy helyi cég is használhatja azokat saját termékeihez.

Nem tett jót az Apple hírének, hogy a technológiai cég egyik legnagyobb befektetője a múlt héten megszabadult összes Apple-részvényétől.

Carl Icahn ezt azzal indokolta, hogy a kínai hatóságok lépései drámai módon ronthatják a papírok értékét.

Ha nem is a politikusok, de egy pekingi bíróság most azzal mért csapást az amerikai vállalatra, hogy nem volt hajlandó helyt adni jogvédelmi kérelmének.

A hatóság szerint az Apple nem tudta bizonyítani, hogy „híres márkanév volt Kínában” még azelőtt, hogy egy helyi cég bejegyeztette az országban az iPhone nevet.

Mindez 2007-ben, azaz akkor történt, amikor piacra dobták a forradalmi újítást hozó első generációs iPhone okostelefont.

A mostani bírósági döntés értelmében az a furcsa helyzet áll elő, hogy Kínában a Xintong Tiandi Technology nevű cég az „iPhone” név tulajdonosa.

A vállalat így tovább használhatja az iPhone nevet az általa gyártott táskákon és tokokon.

A döntés újabb csapás az amerikai cégre Kínában, amely a második legnagyobb piac a számára és ahol éppenséggel növelni szeretné eladásait.

A kínai hatóságok azonban korábban már szigorították az online publikálási lehetőségeket, ami miatt az Apple internetes áruháza, az iTunes nem tudja a teljes kínálatot biztosítani kínai ügyfeleinek.

Emellett csökkentek az iPhone-eladások is a kínai piacon.

Mint az Independent című lap megjegyezte: az Apple 2002-ben próbálta levédetni az iPhone nevet Kínában. A Xintont Tiandi jóval később, az iPhone kínai piacradobása előtt szerezte meg a nevet – ami két évvel követte az iPhone nemzetközi premierjét.

Emiatt vitatható a bíróság megjegyzése, hogy az Apple nem tudta bizonyítani, hogy telefonja neve már „híres márkanév” volt Kínában, amikor beadta jogvédelmi kérelmét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×