Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hatmillió állami dolgozót bocsájthatnak el Kínában

Akár hatmillió embert is elbocsájthatnak Kínában az állami szektorból. A kínai Emberi Erőforrások Minisztere a héten jelentette be, hogy a következő két évben masszív elbocsájtások várhatók. Szakértők szerint azonban jóval több állami dolgozót küldhetnek el, mint amit a hivatalos szervek elismernek.

Nagy ország, nagy leépítések - közel kétmillió kínai bányászt, acélmunkást és az ágazat más dolgozóit fenyegeti a tömeges elbocsájtás réme. A történelem egyik legnagyobb tömeges felmondását Jin Feimin, a kínai Emberi Erőforrások Minisztere jelentette be a héten.

Kommentátorok szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa lehet - mivel a kínai állami cégeknél beinduló elbocsájtások valójában 6 millió embert érinthetnek.

Erről beszéltek a Reutersnek nevüket elhallgató kínai illetékesek. A pekingi kormány 23 milliárd dollárt különített el csak a lapátra kerülő bányászok és acélmunkások végkielégítésére.

Mint a Quarz magazin megjegyzi, ha megvalósítják a programot, akkor 37 millióról 31 millióra csökken a kínai állami alkalmazottak száma, azaz 17 százalékkal lesznek kevesebben, mint 2013-ban voltak.

A masszív elbocsájtások okai között sorolják fel a kínai gazdaság lassulását, illetve az az előidéző export-visszaesést.

A kínai kormányok korábban a nehéziparba ruháztak be, aztán később állami pénzből segítettek túlélni a vergődő ágazatoknak. Mostanra változott a filozófia: fogyasztás-alapú gazdaságra akarnak átállni.

Ennek lesznek áldozatai az elbocsájtandó állami dolgozók, de ha a kínai médián múlik, akkor nem sokat lehet majd hallani róla. Az angol nyelvű kormánylap, a China Daily például "kezelhetőnek" nevezte a helyzetet és hasonlóan fogalmazott
Ma Kai kínai miniszterelnök-helyettes is.

Külföldön az a sztereotípia alakult ki a kínaiakról, hogy hajlandók hosszú órákon át éhbérért dolgozni. Ez azonban nem igaz: 1993 és 2010 között évi 8700-ról 97-re ugrott a tömeges tiltakozások és megmozdulások száma - jegyzi meg a Quarz.

A Forbes magazin közben hozzáteszi: valószínűleg a tervezettnél is többet kell majd költeni a leépítésekre, mivel más iparágakban is bezárnak majd állami "zombi" cégek.

Zombicégnek nevezik azokat a vállalatokat, amelyek részben leállították tevékenységüket, de állásban tartják alkalmazottaikat. A kínai vezetés eddig tartott az elbocsájtásokkal járó feszültségtől, de most célként tűzte ki a zombi vállalatok megszüntetését.

Bár az alkalmazottaknak végkielégítést ígérnek, a vállalatoknak maguknak kellene törleszteniük adósságukat a bankok felé. Fennáll a veszély, hogy erre nem lesznek képesek, ami egy sor bedőlt hitellel terhelheti meg a kínai bankokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×