Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Dánia most már mindenkit átenged

Meggondolták magukat a dán hatóságok és korlátozás nélkül átengedik a migránsokat Svédországba. Mindez kiváltotta Stockholm nemtetszését. Az északi országon többezren utaztak át a napokban a szomszédos skandináv államba tartva.

Korábban ideiglenes határzárat vezettek be, csütörtökön azonban ezt feloldva korlátozás nélkül hagyták hogy a menekültek és migránsok áthaladjanak Dánia területén.

A dán rendőrség közölte, hogy többé nem tudja visszatartani a Szíriából és máshonnan érkezett és Svédországba tartó embereket.

Ezt megelőzően napokon át káosz uralkodott a német-dán határon. Vasárnap óta 3200-an léptek be az országba, azzal a céllal, hogy eljussanak Svédországba.

A svéd külügyminiszter "sajnálatos lépésnek" minősítette a dánok döntését, hogy immár kísérletet sem tesznek arra, hogy a náluk megjelent migránsokat és menekülteket regisztrálják.

Stefan Lofven a már elhíresült Dublini Egyezményt emlegette, amely szerint a menekülteket az első biztonságos országban kell regisztrálni (és kérelmüket is ott kell elbírálni). Mi így cselekszünk Svédországban és be fogjuk tartani a szabályozást" - mondta a miniszter.

A dán hatóságok csütörtökre helyreállították a vonat és a közúti közlekedést is. Ennek nyomán a Svédországba tartó migránsok akadálytalanul folytathatták útjukat, sőt, a dán államvasutak ingyenesen szállították őket

Előzőleg többszázan nem voltak hajlandók leszállni két vonatról és közölték, hogy mindenképpen Svédországba akartak menni.

Jens Henrik Hojberg országos rendőrfőkapitány azt mondta: azért hagytak fel a menekültek regisztrálásával, mert erre nem volt elegendő forrásuk.

"Nem tudunk fogva tartani ilyen sok embert, nincs más megoldás, szabadon kell engedni őket, oda utazhatnak, ahová akarnak" - mondta.

A Telegraph című brit lap idézte a dán Igazságügy Minisztériumot, amely szerint a többezer menekült közül mindössze 400 kért menedékjogot Dániában.

Közben Ausztria a hegyeshalmi átkelőnél összegyűlt emberek miatt leállította a Magyarország felé történő vonatközlekedést.

A macedón külügyminiszter pedig azt mondta, hogy a magyar mintát követve kerítést emelhetnek a görög határon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×