Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Összevonják a köztévét és a rádiót Szlovákiában

Rövidesen összevonják a közszolgálati televíziót és rádiót - jelentette be a szlovák kulturális miniszter.

Az intézkedés oka a közszolgálati televízió katasztrofális anyagi helyzete. Az intézmény vezérigazgatója, akit még az előző, Fico-kormány idején választottak meg, nemrég ismét pénzügyi támogatásért fordult a kabinethez, mivel anyagi gondok miatt a csőd szélére került a televízió.

A kormány azonban már nem hajlandó fizetni a hiányt, és rossz gazdálkodással vádolja a tévé vezetését. Arra azonban nincs eszköze, hogy lemondassa a vezérigazgatót, ezt csak a 15 tagú tv-tanács teheti meg, ám ott a jelenlegi ellenzék által jelölt tanácstagok vannak többségben, akik kitartanak a mostani vezető mellett.

A kormánykoalíciós tanács által jóváhagyott koncepció szerint, amelyet ma ismertetett Daniel Krajcer kulturális miniszter, még az év végéig összevonnák a két intézményt és létrejönne a közös, Szlovák Rádió és Televízió. Az átszervezés után a közrádió hat csatornája közül négy marad meg, a három televíziósból pedig kettő.

A miniszter reméli, hogy már decemberben megválaszthatják az új intézmény, az SRTV vezetőjét. A vezérigazgatót a parlament fogja megválasztani, és nem a tévétanács, mint eddig.

A szlovák televíziónál uralkodó áldatlan állapotokról a miniszter szerint nem csak az intézmény jelenlegi vezetése tehet, hanem az STV tanácsa is. A köztévé idei vesztesége a becslések szerint közel 17 millió euró lesz.

A tervek szerint az összevonással egy időben megszűnik az eddigi tévé- és rádiótanács, helyettük egy közös felügyelő bizottság jön létre. Jövőre még nem változik a közszolgálati médiumok finanszírozásának jelenlegi modellje, tehát a tévé és a rádió működését túlnyomórészt az előfizetési díjakból fedezik, 2012-től azonban már megszűnnek az úgynevezett koncessziós díjak, ehelyett az állami költségvetés bizonyos százalékát fordítják a közszolgálati médiumok működésére, és ez az összeg évente infláció mértékével emelkedik majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×