Gordon Brown brit miniszterelnök szerda reggel megjelent interjújában ellentmondott kollégáinak, és azt kérte: aki Labour-szavazó, az voksoljon is a pártra. Egy nappal korábban még magas rangú munkáspárti politikusok arra szólítottak fel, hogy az olyan helyeken, ahol a konzervatívok számára a liberális demokraták jelentik a fenyegetést, a munkáspárti szavazók voksoljanak rájuk.

Brown azonban a Timesban a Labour-szavazat "maximalizálására" szólított fel. A brit voksot nagyrészt a gazdasági problémákra adandó válaszok határozzák meg, és Brown azzal ijesztgette a választókat, hogy a megszorításokat ígérő konzervatívok magasabb munkanélküliséget, több vállalati csődöt, alacsonyabb növekedést, és újra megjelenő recessziót hoznak magukkal.

Brownt még sok munkáspárti választó sem látná szívesen újra a Downing Street tízben, és egy keddi interjúban azt mondta: ha kudarcot vall, akkor vállalja a teljes felelősséget, visszavonul a politikától és a humanitárius szektorban fog dolgozni.

Egyes közvélemény-kutatások szerint a három cikluson át kormányzó Munkáspárt a harmadik helyen futhat be - kérdés, hogyan teljesítenek a liberális demokraták, akikkel Brown esetleg - a brit politikai életben ritka módon - koalíciós megállapodást köthet. Korábban a kormányfővel szembehelyezkedő miniszterek arról beszéltek, hogy a Labour számára elveszettnek számító körzetekben a liberális demokraták támogatása akadályozhatja meg a konzervatívok előretörését, és a liberálisokkal több kérdésben együtt tudnának működni.

Brown interjújában azonban élesen bírálta a lehetséges partner gazdaságpolitikáját és azt mondta: megvalósíthatatlan takarékossági és adóelképzeléseik vannak. Nekiment a liberálisoknak Tony Blair volt miniszterelnök is, aki kormányfőként híresen rossz viszonyban volt utódjával, Gordon Brownnal.

David Cameron konzervatív vezér közben értésre adta: a szokásjoggal szembemenve akkor is győztesnek kiálthatja ki magát, ha nem lesz meg az abszolút többsége. Nagy-Britanniában automatikusan a legjobb eredményt elérő párt kap lehetőséget először a kormányalakításra. A brit belpolitika eddig hagyományosan kiszámítható volt, és stabil kormányokat eredményezett. A két nagy párt, a korábbi évek során kidolgozott politikával és ellenzékben felállított árnyékkabinetjével képes volt arra, hogy már a választás másnapján átvegye az ország kormányzását. Most változhat a képlet.