Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Visszavágyik szemetesnek a lottónyertes

Kábítószerekre és prostituáltakra költötte majd' három milliárd forintot érő lottónyereményét Michael Carroll. Az angol köztisztasági vállalat egykori alkalmazottja most ugyanott tart, mint nyolc éve: nincs egy vasa sem.

2002-ben még csak tizennyolc éves volt a szerencsés szemetes, de már akkor többször meggyűlt a baja a rendőrséggel verekedései és rendbontásai miatt, tehát amikor megjelent a lottóigazgatóságon, hogy átvegye a szokatlanul magas, majdnem 10 millió angol fontot kitevő nyereményét, a lábán elektronikus jelzőkészülék volt, mert legutóbbi letartóztatást követően kötelezték ennek a viselésére, hogy a hatóságok állandóan nyomon követhessék a hollétét.

Michael Carroll átvette a pénzt, megajándékozta legközelebbi rokonait és jó barátait, vásárolt egy szép házat, de mindjárt hozzá látott a nyeremény elherdálásához is. Naponta hatszáz ezer forintnyi összegért vásárolt kokaint, a dílerek egyre emelték számára az áraikat, és óriási drog-partikat rendezett az új házban.

Megnősült, kislánya született, de a felesége nem bírta tovább a tivornyákat és a csecsemővel haza költözött a szüleihez. A fiatalember ebből sem tanult, utcalányokat szedett fel, gyakran egyszerre négyet is. Nyolc év alatt e célra is költött néhány milliót.

Sokan fantáziálnak arról, hogy mi mindent kezdenének, ha Fortuna istenasszony kegyéből nagy összeget nyernének a lottón. Michael Carroll fejében csak három dolog járt: drog, szex és arany. Vastag aranyláncokat vásárolt, egy 2004-es betörés során valamennyit ellopták, de ő másnap bement az ékszerészhez és három millióért felújította a készletet.

Jóakarói intették, hogy mielőtt minden pénzét elherdálja, invesztáljon. Carroll be is szállt egy dubaji lakótelep-építkezés finanszírozásába, de ekkorra Fortuna már elpártolt tőle, a vállalkozás csődbe ment, a dollár százezrek elúsztak. Lóversenyen is egyre veszített a fiatalember. Tavaly már a Mercedes kocsiját is eladta. A kábítószerezés miatt öt hónapot börtönben töltött. Egy gengszter banda közben átvette a luxusvillát, amely immár lepusztult állapotban van, uszodáját megtölti a szemét.

Michael Caroll múlt héten jelentkezett munkanélküli segélyért. Egyelőre kap heti 42 fontot, azaz körülbelül 12 ezer 600 forintot. "Nem panaszkodom - nyilatkozta a fiatalember a News of the World című vasárnapi bulvárlapnak -az élet újra sokkal egyszerűbb. Idővel ismét lesz munkásfelvétel a köztisztasági vállalatnál".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes lett 800 méter gyorson, Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, országos csúccsal 6. a magyar női 4x100-as gyorsváltó.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×